Holdkőből gondtalanságot morzsolok,
- - - - U - - - - U -
s mint kifeszített vászon, fehéren villogva jelenik meg
- U U - - - - U - - - - U U U - -
minden nyilvánvaló és ki nem mondott tünete.
- - - - U - - U - - - U U U
Úgy érezném, talán vége szakad,
- - - - U - - U U -
de csak a szabad elmém akarata,
U U U U U - - U U U U
hogy végtelenített ellentétét mégis megtalálja.
- - U U - - - - - - - - - U - U
Minden hiába, értelmét vesztette
- - U- U - - - - - U
a folytatásáról felmerülő gondolat,
U - U - - - - U U - - U -
lelkünkben maradó fakó emlékek tárháza is
- - - U U - U - - - - - - U -
lassan kiürül.
- - UU U
Ahogy hajunkba tépve lassan vitorláz a szél,
U - U - U - U - - U - - U -
becsületem utolsó darabját is kitépi,
U U U U U - - U - - - U - U
és mint csónakot formálva, tenyerében ússza át
- - - U - - - U U U - U - U -
az igazság tengerét.
U U U - - U -
| 11
17
14
10
11
16
11
13
15
5
14
14
15
7
|
Alliteráció
|