Réveteg anyókák asztal körül ülnek,
- U U U - - - - U U - -
Szövik életük fonalát, és mesélnek.
U U - U - U U - - U - -
Ráncba szelídült már fejükön a kendő,
- U U - - - U U U U - -
Elhervadt virágként sok megélt esztendő.
- - - U - - - U - - - -
Mikor egy-egy szemben feléled a remény,
U U U - - - U - U U U -
Megindul a mese lenn az asztal végén.
U - U U U U - U - - - -
- Hát az úgy vó`t, már lehet nektek elmondtam,
- U - - - U - - U - - -
Süldőlyány koromban az úrnál szógátam.
- - - U - U U - - - - U
Nem tagadom ma se, én is szemezgettem,
- U U - U U - - U - - -
Mikor estelente az úr elé kerültem.
U U - U - U U - U - U - -
Felvettem rokolyám, feltűztem kontyomat,
- - - U U - - - - - U -
Sifonérból elő kivarrt pruszlikomat.
U U - - U - U - - U U U
Tettem-vettem ott benn az úri szobában,
- - - U - - U - U U - U
Az ajtó nyílására megremegett lábam.
U - - - - - U - U U - - -
Belépett füttyentve az uraság fia,
U - - - - U U U U - UU
Szemét rám villantva, éppen mozdult volna -
U - - - - U - - - - - U
- Mondtad, mondtad, már ezerszer hallottam,
- - - - - U - - - - -
Talán igaz se vó`t, vagy csak álmaidban! -
U - U - U - - U - U- -
Motyogott a szomszéd álomból ébredve,
U U - U - - - - - - - U
Felnyílt, majd lecsukódott ismét a szeme.
- - - U U - - - - U U U
- Minek a sok beszéd, aminek sok alja -
U U U - U - U U - U - U
Megszólalt a sarkon, a mindig fess Kata.
- - - U - U U - - - U U
Felhúzta kesztyűjét, vette a kalapját,
- - U - - - - U U U - -
Magával elvitte sétálni az álmát.
U - U - - U - - U U - -
Mikor azután így a végére értek,
U U U U - - U - - U - -
Kopogva, totyogva szobájukba tértek.
U - U U - U U - - U - U
Eltették emlékük mély ládafiába,
- - - - - - - - U U- U
Talán nem hullik ki, keressék hiába!
U - - - - U U - - U- U
| A
A
B
B
| 12
12
12
12
| ^ Páros rím
| A
B
C
C
| 12
12
12
12
| | A
A
B
B
| 12
13
12
12
| ^ Páros rím
| A
A
B
C
| 12
13
12
12
| | A
B
C
C
| 11
12
12
12
| | A
A
B
B
| 12
12
12
12
| ^ Páros rím
| A
A
B
B
| 12
12
12
12
| ^ Páros rím
| | |
|
Alliteráció
|