Szerző

Kustra Ferenc

Népszerűség: 1346 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1094 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2012. szeptember 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (25)

Kustra Ferenc

Északnyugati Átjáró

Keresem az Északnyugati Átjárót,
Mint az életbeni egyetlen folyosót.
Kitörés lehetőségét, mint várkaput,
Mert ha nem találom meg, úgy kaput.

Az Átjárón túl biztosan van Kánaán,
De legtöbbünk nem jut oda, csak az álmán.
Itt a letarolt puszta síkján már fű sincs,
Mert mi, aranyásók, várjuk, lesz-e ott kincs.

A nagy keresésben már sokan elbuktak,
Voltak olyanok is, akiket elárultak.
Ha meggondolom, mikkel nézek még szembe,
Felmerül, belebukok lehetőségbe?

Nincs rakoncám, mire rátámaszkodhatnék,
Sőt szekerem se, miről körülnézhetnék.
Kilátásomat takarja kóró erdő,
És ez olyan, mint fövő húson a fedő.

Ki az, ki elmondhatja, a jövő mit hoz,
Merre lehet menni, tán az Átjáróhoz?
Keresem az Északnyugati Átjárót,
Eddig nem találtam, csak halálhágót.

Vecsés, 2002. január 25.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jocker(szerző)2012. december 23. 14:35

Magdi kedves, már így érzem, hogy egy cipőben járunk. Köszönöm, hogy itt is voltál.

gonosz482012. december 23. 13:26

Még mindig keresem az utam, de nem adom fel....halálomig!
Magdi.

jocker(szerző)2012. november 11. 08:55

Molly kedves, hálás vagyok, hogy voltál itt. Köszönöm a hozzászólásodat és a gratulációdat.
Külön örömöm, hogy tudsz olvasni a sorok között, neked aztán érdemes írni...

Molly_Rahlens2012. november 10. 20:37

elgondolkodtató vers - tényleg, mennyi ember keresi azt a bizonyos Átjárót, és sajnos mennyien fel is adják, hogy megtalálják!
''De legtöbbünk nem jut oda, csak az álmán.''
Igazán ötletes és gondolkodtatásra késztet :) Gratulálok!

jocker(szerző)2012. november 3. 12:10

Gabi kedves, köszönöm a véleményedet, egyetértek és köszönöm a gratulációdat.

Gabibandi12012. november 2. 19:38

Állandó keresésben élünk, mert ha már megtaláltuk, kitűzünk valami új célt, és azt keressük. Mint az óriáskerék:örökös körforgásban vagyunk..

Gratulálok szeretettel:Gabi:)

jocker(szerző)2012. október 9. 09:12

Gyuri kérlek, köszönöm, hogy olvastál és, hogy tetszett, aminek hangot adtál.

bigyurka2012. október 8. 22:20

Gondolkodó ember,versed rám talált.
Igaz gondolatod,teljességgel titulált!

bigyurka2012. október 8. 22:16

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

jocker(szerző)2012. szeptember 19. 07:32

Eszter kedves, én köszönöm, hogy olvastál és gratuláltál, sőt annak a legjobban, hogy Neked tetszett...

jocker(szerző)2012. szeptember 19. 07:25

Krysztin kedves, örülök, hogy tetszett.

zero_szemi2012. szeptember 19. 07:06

Vajon én hányadszorra keresem az Átjárót... Gratulálok, tökéletesen visszaadtad a keresés életérzését!

krysztin2012. szeptember 18. 21:20

!!!Gratulálok,nagyon szép vers!!!

jocker(szerző)2012. szeptember 17. 17:29

Viktor kérlek, nagy örölök, hogy meglátogattál és annak, hogy még gratuláltál is.

MartinBish2012. szeptember 17. 15:12

Kedves Ferenc !
Magunk alakítjuk saját jövőnk útját, de talán legszebb út az egyenes út ... talán a legrövidebb is ...Szép versedhez gratulálok .
Szívélyes üdvözlettel ,
Viktor

jocker(szerző)2012. szeptember 17. 14:40

Sándor kérlek, nagyon köszönöm, hogy itt voltál, a véleményedet és a gratulációt is.

kiralyelet2012. szeptember 17. 14:37

Hogy mit hoz a jövő azt a jó Isten tudja csak. Mi keresünk tovább. Talán egyszer ott lessz az az átjáró... Gratulálok tisztaszvemből tisztelettel Sándor.

jocker(szerző)2012. szeptember 16. 23:09

Rika kedves, nagyon köszönöm, hogy meglátogattál.
Amúgy meg igazat szóltál...

Rika2012. szeptember 16. 22:59

Kedves Feri!
Egész életünk útkeresés, közben lehet észre sem vesszük, hogy már rajta vagyunk.
Üdv:R.

jocker(szerző)2012. szeptember 16. 22:45

Klára kedves, aranyos vagy, hogy voltál. Köszönöm a gratulációdat.

Törölt tag2012. szeptember 16. 22:35

Törölt hozzászólás.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 15:55

Sanyi kérlek, köszönöm, hogy gratuláltál és jólesett az elsimerésed is.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 15:55

Éva, köszönöm, hogy olvastál és gratuláltál.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 15:54

Kedves Andi! nagyon jó, hogy itt voltál és, köszönöm, hogy gratuláltál.

B.Sanyi2012. szeptember 15. 15:48

Gratulálok, nagyon jó!

Acsnagyeva2012. szeptember 15. 13:08

Gratulálok,remek lett.

Andicsek2012. szeptember 15. 12:19

Gratulálok!!

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:39

Virág kedves, nagy öröm, hogy itt voltál és, hogy hozzászóltál.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:37

Tamás kérlek, köszönöm a méltatásodat.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:35

Klára, köszönöm az elismerésedet.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:34

Gellért, köszönöm szépen az elismerésedet.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:31

Lilien, köszike, hogy itt voltál.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:30

Jutka, köszike a bíztatást.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:30

Bea kedves, köszönöm, hogy gratuláltál.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:29

Radmilla, köszönöm a gratulációdat.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:28

Ildus, köszönöm, hogy olvasdtál, hogy gratuláltál.
Ígyekszem...

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:28

Mária kedves, köszönöm, hogy gratuláltál.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:27

zsuzsa, köszike az elismerésedet és a gratulációdat.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:26

Andi kedves, köszönöm, hogy voltál.
Kérdésedra a válaszom: NEM.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:25

Judit kedves, köszike, hogy gratuláltál

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:25

Ede kérlek, köszike a hozzászólásodat.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:24

utkereső Misi beletaláltál.
Köszönöm a gratulációdat.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:23

M.Laurens, köszönöm.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:22

Gyurikám, aranyos vagy, hogy versben szoltál hozzá, mert ez megint kiváló lett!
Micsoda 3 sorost ütöttél össze?!
Köszönöm.

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:21

Gabi kedves, köszönöm, hogy olvastál és a kérdésed is.
Sajnos az a fránya Átjáró, még mindig a ködben van...

jocker(szerző)2012. szeptember 15. 11:20

emonye, köszönöm, hogy olvastál.

Törölt tag2012. szeptember 15. 06:27

Törölt hozzászólás.

Carla32012. szeptember 14. 18:32

Ez a vers önmagáért beszél!

gelli002012. szeptember 14. 15:42

Tetszet

tamaskonrad2012. szeptember 14. 14:18

Mély gondolatokat rejtenek a sorok. A kilátástalanság jelenik meg bennük, ám némi reménnyel ötvözve.
Szépen személyesítetted meg az ''átjárót'' az élet problémáiban.
Jó vers lett!

Lilien.Folks2012. szeptember 14. 14:00

Az utolsó sor a kedvencem.
Gratula!
Lilien

100jutka2012. szeptember 14. 12:35

''Merre lehet menni, tán az Átjáróhoz?''-meg lesz az Átjáró.

beam2012. szeptember 14. 11:50

Gratulálok elgondolkodtató versedhez!

Golo2012. szeptember 14. 11:33

Ha lehet egy ilyen elkeseredett hangú vershez, melynek hangulata több, mint szomorú, akkor szeretettel gratulálok: Radmila

Ildus2012. szeptember 14. 10:41

Remélem megleled az Átjárót, valahol léteznie kell.! Gratulálok!
Üdvözletem!

noheb2012. szeptember 14. 10:30

Kedves Ferenc!

Gratulálok a versedhez! Örökös útkeresés az életünk!

Mária

10082012. szeptember 14. 09:21

Mélyen elgondolkodtatott a versed

Nagyon tetszett, gratulálok!
Zsuzsa

TiszaAndi2012. szeptember 14. 08:19

Kedves Feri, ez az Átjáró-kérdés örök kérdés, tetszik ahogy körbejárod. Megtaláltad? Szép napot! Andi

Judith19722012. szeptember 14. 07:51

Érdekes és elgondolkodtató...gratulálok!

Edeke2012. szeptember 14. 07:38

Az baj, hogy életünk felén, vagy azon túl, újra keresni kell a kiutat! Vagy inkább vészkijáratot? És a leghumorosabbnak tituált rímed a kaput-kaput, sajnos a véres valóság!

utkereso2012. szeptember 14. 07:07

Úgy tűnik, rokonlelkek vagyunk!
Gratulálok.
:)

M.Laurens2012. szeptember 14. 00:28

''A nagy keresésben már sokan elbuktak,
Voltak olyanok is, akiket elárultak.''
Mert-hogy nem mi vagyunk mégsem a bokréta rajta...
Gratulálok !

bigyurka2012. szeptember 13. 23:51

Kellene egy jó tüzet gyújtani,emberségest,pattogót!
Gyermekeknek,felnőtteknek valót!
Olyan igazi régit,mitől kirázza a hideg a szarházit.

Gabibandi12012. szeptember 13. 23:09

Kedves Feri!

Humoros sorokkal kezdődő versed egyre komorabbá, elgondolkodtatóbbá válik. Megírása óta eltelt jó egy évtized. Ez idő alatt sikerült megtalálnod az Északnyugati Átjárót,? --- úgy gondolom igen, s már bizonyára a borongós
hangulatod is elmúlt.

Szívből kívánom hogy így legyen.

Gratulálok versedhez:Gabi

emonye2012. szeptember 13. 20:17

Remek vers!

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 19:55

Lilly kedves, köszike, hogy olvasol.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 19:54

Kedves Éva! Köszönöm a jókivánságodat és, hogy itt voltál.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 19:53

Ildikó kedves, köszönöm, hogy itt voltál és gratuláltál.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 19:53

Dana kedves, köszike, hogy olvastál.

Lilly772012. szeptember 13. 19:40

Kicsit pesszimista a gondolat-sor. Nagyon remélem lehet még ennél vidámabb gondolat is rímbe szedve!
Üdvözlettel Lilly

servus2012. szeptember 13. 19:39

kívánom, hogy megleld a Magad Északnyugati Átjáróját

Barienn2012. szeptember 13. 19:33

Kicsit poénos az eleje:
''Kitörés lehetőségét, mint várkaput,
Mert ha nem találom meg, úgy kaput.'',
majd a végére egyre komorabb lesz.
Tán kicsit maga az élet is tragikomédia...
Gratulálok!

danaiz2012. szeptember 13. 19:29

Én is keresem.
Mostanában nem lesz meg, az biztos. Mert mindenhová azt írják ki, hogy ''TILOS AZ Á''. :)
Ölellek: Dana

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 19:01

Orsi kedves, öröm nekem, hogy olvastál és köszönöm a gratulációdat.

Lanor2012. szeptember 13. 18:47

Érdekes lett, tele elgondolkodtató sorokkal! Gratulálok! Orsolya

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 18:24

Kedves Sarolta. Köszike a tartalmas hozzászólásodat, meg a gratulációt.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 18:23

Kedves András! Köszönöm, hogy olvastál és külön a jókiváságodat, meg a gratulációdat.
Hát még oda nem értem át...

dvihallyne452012. szeptember 13. 18:05

Kedves Feri!
''Ki az ki elmondja,a jövő mit hoz,
Merre lehet menni,tán az Átjáróhoz?''
Lehet,hogy az ''Átjárót''jó lenne megtalálni! Abban már nem vagyok olyan biztos,hogy szeretném tudni számomra mit hoz a jövő!A közös jövő még csak-csak érdekelne!
Sok szeretettel gratulálok remek versedhez:Sarolta

Dram2012. szeptember 13. 17:50

Kedves Ferenc! Tisztelettel olvastam gondolataidat, versedet és remélem, hogy az átjáróntuli oldalt is megismered és élvezheted. Gratulálok tisztelettel, András.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 17:29

voodoo kérlek, nagyon köszönöm a kimerítő hozzászólásodat, az elismerésedet és a gratulációdat.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 17:28

baramara, örölök, hogy tetszett és, hogy gratuláltál.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 17:27

Piroska, köszönöm, hogy olvastál és még gratuláltál is.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 17:26

Gyuri kérlek, köszönöm, hogy itt voltál.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 17:26

Sanyi kérlek, köszike az elismerésedet és a gratulációdat.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 17:25

Lajos kérlek, köszönöm, hogy gratuláltál és egyet kell, hogy értsek...

voodoo2012. szeptember 13. 17:13

Ne aggódj Feri, az átjárók ott voltak, vannak és lesznek. Néha csak egy karnyújtásnyira, mégsem vesszük észre. De vannak akik becsukott szemmel is odatalálnak és bátran áthajóznak rajtuk ... az ismeretlen vizekre is... Gratulálok, nehéz témát dolgoztál fel, nagyon jól sikerült! V.

baramara2012. szeptember 13. 16:58

Nagyon jó, tetszik! :)) Megyünk és mindig keressük!
Gratulálok!

piroska712012. szeptember 13. 16:57

Nagyon jó lett kedves Ferenc!Gratulálok!

gypodor2012. szeptember 13. 16:56

Érdekes vers. Gyuri

szalokisanyi12012. szeptember 13. 16:54

Remek. Gratulálok!

meszaroslajos602012. szeptember 13. 16:49

Gratulálok mindenki a saját jövőjének a kovácsa.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 16:42

Irén kedves, olyan jó, hogy megint voltál.
Hálás szívvel köszönöm a gratulációdat.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 16:41

Anci kedves. Aranyos vagy, hogy megint olvastál, jólesett!
A kimrítő hozzászólásodban írtakkal egyet kell értenem, de tudod az ÉLET, erről semmit nem tud, az megy a maga ''vizesárkában''...

irenfi2012. szeptember 13. 16:41

Kedves Feri!
''A nagy keresésben már sokan elbuktak,
Voltak olyanok is, akiket elárultak.''

Felmerülhet benned és bennünk, az a kétség, hogy mikkel és kikkel nézünk még szembe. Megértelek !

Gartulálok Irén

anci-ani2012. szeptember 13. 16:05

Kedves Feri!
Megtalálod majd az ''Északnyugati Átjárót''!, mert a rosszabb után mindig következik a reménytelibb jövő... Volt rosszabb, aztán jobb ...így forog a kerék és a lehetőségben majd nem csak a nehézséget látod, hanem a nehézségben a lehetőséget megtalálod!
Szép vers, de ne légy csüggedő, mert mindegy hogy rosszat, vagy jót gondolsz: - az teljesülni fog.
Szeretettel: Anci.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 15:54

Dávid kérlek, nagyon hálás vagyok, hoigy állandó olvasóm vagy.
Köszönöm a ''szíves'' elismerésedet.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 15:53

Manyi kedves, köszönöm, hogy hozzászóltál és külön a gratulációt, meg a szivecskét.

jocker(szerző)2012. szeptember 13. 15:52

ICA kedves, köszike, hogy itt jártál és az elimerésedet is.

Cothineal2012. szeptember 13. 15:35

''Az Átjárón túl biztosan van Kánaán,
De legtöbbünk nem jut oda, csak az álmán.
Itt a letarolt puszta síkján már fű sincs,
Mert mi, aranyásók, várjuk, lesz-e ott kincs.''

Érdekes versedet 'szívvel' olvastam :))
Szép napot! Dávid

adamne2012. szeptember 13. 15:14

Kedves Feri.Hogy mit hoz a jövő nem tudhatjuk.Lehetőségeket
keresünk.Minden nap hozhat valami jót,valami szépet.
Versedhez gratulálok-tetszik-szívecskét is küldök.
Üdvözöllek szeretettel.Manyi

195510022012. szeptember 13. 13:44

Hm.-jó vers.
Mit hoz a jövő,
oly sokszor kutattam
magamban,hogy
belefáradtam...

Szeretettel:Ica

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom