Szerző
Vers

A verset eddig 929 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2008. június 21.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Polyvás Dániel

Az út végén

Arcod tiszta ragyogása,
Mely virágzó rózsaként tündököl,
Életet adott nekem, de egyben meg is ölt.

Szép volt minden, mosolygott még a nap is,
De később rájöttem, hogy mindez hamis.
Egy tévedés, melyet az élet produkált általad.
Az is hazugság volt, mikor átkaroltad vállamat?

Hazugság volt minden szavad, melyet szemembe nézve mondtál?
Mikor a végállomáson oly annyira vártál?
Mikor az első csókot kaptam, s mikor azt mondtad, hogy szeretsz?
Csalódás ez számomra, mit elfelejteni nem lehet.

Emlékszem a percre, mikor először éreztem,
Az univerzum összes csillaga egyé vált velem,
Bőrömből kibújva, az angyalokkal szárnyaltam,
Felemelő érzés volt, de az óta meghaltam.

Emlékszem Órákon át hallgattalak, s míg aludtál néztelek.
Már akkor éreztem, téged örökre féltelek.
Lelkem párja voltál, s ma már csak egy emlék,
Szívem sebei most már enyhék.

De akárhányszor felnézek az égre, s megkérdem miért,
Egy hullócsillag száguld a föld felé,
S reménykedem, talán ez most az új remény.

De nincs merszem megnézni, hová esett e tünemény,
Fénye nem járja be a szívem, mint a Tiéd.
Gyötör a tudat, a bánat, a kérdés, miért?

Nem számít ez már, hiszen más ember lettem.
Új szerelmek jönnek, és új érzések mennek.
De lelkem egyetlen megmaradt része az Te vagy.
Örökké bennem élsz,

S ha néha félsz, ne felejts el, én itt leszek.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2008. június 24. 16:38

Törölt hozzászólás.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom