Én már nem szeretlek téged
Éles karmaiddal húsom vájod
szorítasz, mintha lennék halálod
tépsz és émelyülten iszod
csorgó vérem, tessék megkapod.
Legyen néked veres anyatej
s ha netán ülne benned kétely
ne bánd, sokat talán nem adhatok
tanítottak veszett angyalok
fáradó húsom kegyhely néked
ölelésem legeslegutolsó
földi menedéked
neved suttogom, nem kell
mámor vétekben szentelj
keresztvizünk párás lehelet
homlokodba tincseid rajzolta
tekervényes üzenet
vízjel.
S ha kérdenéd már szívszaggatón
megóhajtva bennem s velem az örök valót
ím ezt tudom csak mondani néked
én már nem szeretlek téged
Őrjöngve, tépve, tiporva
emelkedtünk föl a magosba
vércsevijjogásunk birkózott a széllel
jeges áramlatok szakítottak széjjel
karmainkkal húsba kapaszkodva
csőrünk karmos élét a másikunkba nyomva
váltunk eggyé, s hulltunk mélybe
tökéletlen, tökéletességbe
lettünk, kinek megszült minket
a magasságos szándék
lettem fény s lettél árnyék
s kettőnkből, mi gyúrva lett
mi lettünk, egybeforrva
szív mélyekben rejlő, puha szeretet.
2012. február 16.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Gyongy442013. szeptember 26. 20:20
''lettem fény s lettél árnyék
s kettőnkből, mi gyúrva lett
mi lettünk, egybeforrva
szív mélyekben rejlő, puha szeretet.''
Nincs ez az ügy befejezve, lezárva. Ez a tragikus hangvételű, de az itt beidézett ténybe torkolló vers ezt sejteti. Sok szerencsét a folytatáshoz :), ugyanilyen erőt a következő vershez is. Üdvözlettel Gyöngyi
kterezia2012. február 26. 13:45
Ez bizony kihűlt...
anci-ani2012. február 24. 10:39
Nagyon szép verseddel leírod milyen a már nem létező, kihült szerelem, amit kényszerrel megtartani nem lehet...
''S ha kérdenéd már szívszaggatón
megóhajtva bennem s velem az örök valót
ím ezt tudom csak mondani néked
én már nem szeretlek téged ''