Szerző
Vers

A verset eddig 603 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2011. szeptember 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Peterlin

Hiány

Vacog a szél és
didereg a hó,
rémülten remeg az Álmodó.
Lángol a tűz és
porrá ég a varázs,
testéhez simul az égető parázs.
Csattog a csend és
ordít a magány,
a félelem újra erőt vesz magán.
Hervad a virág és
kiszárad a folyó,
nem csillog már többé az üveggolyó.
Ágyúk dörrennek és
várfalak omlanak,
a sötét angyalok életeket ontanak.
Az Álmodó könnyek közt és
zokogva fekszik,
reméli, a fényt még szabadon eresztik.
Hisz benne még, bízik és
tiszta szívvel remél,
mert Nélküled az élete semmit sem ér.
És a némán ordító lángoló hidegben,
megszakadt szívvel álmodva éberen,
kiáltja suttogva örökké végtelen:
"Hiányzol... nagyon hiányzol!"

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


fabijoe2011. szeptember 20. 18:13

''Az Álmodó könnyek közt és ''

Kiesik a ritmusból. Valamit kezdeni kellene vele. 2 szótaggal hosszabb a kelleténél (gondolom, tudod).

Valamint: lehet, hogy szándékos, de az utolsó előtti 4 sor ritmusát és fokozását nem zárod le, a levegőben marad a kiáltás.
Nekem valahogy oda kívánkozik utolsó sorként:

''énnekem.''

A fenti észrevételektől eltekintve jó, nekem tetszik a ritmusa, jók a rímek.

Gratulálok.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom