Szerző
Czeglédyné B. Mária

Czeglédyné B. Mária

Életkor: 53 év
Népszerűség: 78 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 1058 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2010. december 15.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (11)

Czeglédyné B. Mária

Adventi vásár

Nagy a nyüzsgés-forgás a hideg ellenére
vásárt rendeznek a falu Fő terére.
Kemencében perec, lángos és mézeskalács,
szegfűszeg és fahéj illata száll.
Forró csoki és tea a gyerekek melegítésére,
forralt bor a felnőttek kezébe.
A lurkók izgatottan a piros széket körbe állják,
Télapót várják, ki zsákjába rejti ajándékát.
Óvó nénik rendezik a vásárt, kínálják
kis emléküket a szeretet ünnepére,
mit gyerekekkel együtt készítettek megvételre.
Szól a zene, száll a télapós dal,
mit gyerekek kísérnek hangos zsivajjal.
Szánja helyett hintón érkezett Télapó,
mert idén még nem esett elegendő hó.
Rénszarvas helyén két pej húzta,
így ért ide hozzánk újra.
A gyerekek sorba Télapóhoz mennek,
kit pár szóval köszöntenek,
hálából ezért mézeskalácsot osztott,
míg zsákjából mind elfogyott.
Sietett tovább, már sok helyen várják,
a gyerekek integetve búcsúztatják.
Aki szórakozni vágyik, az vonatra száll,
így járják be a falu összes útját.
Este hatkor a templomba mennek,
Adventi misére gyülekeznek,
hol meggyújtják a második gyertyát,
a szeretet és várakozás következő lángját.

2010. december 5.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


czegledy66(szerző)2010. december 19. 08:25

Kedves Virág! Köszönöm. Békés Boldog Karácsonyt! Marcsi

Törölt tag2010. december 19. 08:21

Törölt hozzászólás.

czegledy66(szerző)2010. december 17. 19:40

Kedves Zsolti! Köszönöm a hozzászólást. Boldog Békés Karácsonyt! Marcsi

P.Clou2010. december 17. 18:46

Nagyon jó részét ragadtad meg a Karácsony előtti pillanatoknak.Gratulálok,nagyszerű versedhez.Zsolti.

czegledy66(szerző)2010. december 17. 07:39

Kedves Alberth! Köszönöm hogy részt vettél a vásári forgatagban. Boldog Békés Karácsonyt! Marcsi

alberth2010. december 17. 01:35

Eleven vers,van benne nyüzsgés,forgatag, igazi népies hangulatú vers. Szeretek vásárban nézelődni. Gratulálok versedhez!
Alberth

czegledy66(szerző)2010. december 16. 18:17

:))

fema19952010. december 16. 15:52

... ......

czegledy66(szerző)2010. december 16. 07:17

Igen a hétvégén már a negyedik gyertyát gyújtjuk, de ez a történet két hete történt. Kis idő kellett hozzá, hogy megjelenjen.Köszönöm, hogy olvastatok és Boldog Békés Karácsonyt kívánok Fruzsi és Mezeimarianna!

zsomcike2010. december 16. 05:51

Marcsikám, nemsokára már az utolsó gyergya is fénylik. Szeretettel, szívvel olvastalak. Fruzsi

mezeimarianna2010. december 16. 03:22

nálunk is hasonló:))Puszi:)

czegledy66(szerző)2010. december 15. 20:41

Köszönöm kedves csapattárs

19542010. december 15. 20:14

Marcsi!
Jó volt olvasni!
Piroska

czegledy66(szerző)2010. december 15. 20:08

Kedves Zsuzsa és Anikó!

Köszönöm, hogy benéztetek a vásáromba, és külön örülök annak hogy még tetszett is. Békés Boldog Karácsonyt! Marcsi

10082010. december 15. 19:49

Kedves Mária!
Szépen megírtad, gratulálok!
Zsuzsa

nefelejcs2010. december 15. 19:29

Kedves Mária!
Jó hangulatú vásárodban vidáman nézelődtem.
Szeretettel: Anikó

czegledy66(szerző)2010. december 15. 18:20

Kedves Ilona!
Köszönöm szépen a sétádat a forgatagban.

Kedves Zoltán!
Köszönöm a vásári forgatagban való részvételed.

Kedves Kicsikinga!
Köszönöm hogy tetszett ez a ''csípős'' mulatság.

BOLDOG BÉKÉS KARÁCSONYT mindenkinek! Marcsi

Kicsikinga2010. december 15. 17:58

Kedvesen ''csípős'' igazi téli mulatság!

Grigo_Zoltan2010. december 15. 15:48

Kedves Marcsi, élveztem ezt a vidám forgatagot, jó volt ott lenni !
Gratulálok szeretettel : Zoltán

mamaPc2010. december 15. 14:28

Nagyon nagy élmény volt a vásári séta.El is vittem Ilona.

czegledy66(szerző)2010. december 15. 09:42

A virgács csak a nagyon rossz gyerekeknek jár!

gabirostas2010. december 15. 09:40

Jó volt ebben a virtuális vásárban lenni....finom volt a forralt bor, jó voltam, így virgácsot sem kaptam...

czegledy66(szerző)2010. december 15. 09:33

Kedves István! Köszönöm értékelésed és Békés Boldog Karácsonyt! Marcsi

Vallejo2010. december 15. 09:30

Kedves Marcsi!

A versed is olyan mint a vásári forgatag, szinte tükre a soraid annak a zsibongásnak.
Ebből az aspektusból mindenképpen azt jelenteném ki, hogy hiteles. A párom is óvónő, ő is készült ilyen vásárra a gyerekekkel.
Szeretettel: Vallejo (1)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom