Biró Mihály

Nagyapa

Szívembe zártam mosolygós arcodat,
Amikor először érintettem izmos karodat.
A kezedbe vettél és a levegőbe dobtál,
A rosszaságaimon türelmesen csodálkoztál.
Mint egy pincsikutya mindig követtelek,
És ha tréfálkoztál, akkor mindig nevettelek.
Amikor eljött az ideje, a jóra tanítottál.
Az élet titkaiból sokat megmutattál.
Megtanítottad, hogy a munka jó, és nem unalmas,
Arra biztattál, hogy legyek mindig szorgalmas.
De eljött a nap, amit a szívem még most is utál,
Megkaptam a hírt, hogy elvitt téged a halál.
Búcsúzóul egy kis földet dobtam a koporsódra,
És könnyes szemmel néztem rá a sírodra.
A halállal tovaszálltak az életed gondjai,
Nyughelyedet őrzi ma egy tölgyfa lombjai.