Károlyi Klaudia

A mélabús csend

Csak a csend az,
Amely megigéz,
Csak az, ami nincs,
Épp az, ami vihart idéz.

A nyugalom az,
Ki eltévedt vendégként be-betér,
De egy pillanat, és már sehol sincs.

Érzelmek, amelyek vándorolnak
Vad rohamban ellenem.
Ki tudja, meddig ostromolnak még?
Ki tudja, a csatát mikor vesztem el.

Nincs méltóság,
Nincs fegyverem, üres a tár,
Minden töltényem elveszett.

Egy partról álmodom,
Ahol nincs harc, nincs háború,
Csak én és a csend vagyok
Ott, a végtelen tengeren,
Ott, ahol lelkem hullámzik csendesen,
Ott nincs több érzelem, nincs több kétely,
Csak a csend árnya ringat hevesen.

Nem lesz más, csak a nyugodt sodródás.
Nem fogok érezni,
Nem fogok látni, csak végtelent,
Nem fogok hallani mást, csak a tengert,
Nem lesz más társam, csak a csend,
Így sodródom át az életen.