Zsó

Teveled

Tenélküled

észt veszve kereslek,
egyre mélyebbre temetlek.
de szavaidra harapnék,
mint cápa,
ki rémülten ételre vágy` a világba.
kapaszkodnék hajadba,
cirógatnám sebeid,
míg vájnád tovább sebeim.
néznélek füstbe menni,
csak légy régi mivoltod,
ki mást bánt hű testemért,
nem lelkes lelkemet csavarja véredért.
néznélek mást csókolni,
csak este légy úgy, mint én,
ölelve a most-múlt reményt.
néznélek úgy is, ha levegőnek látsz,
csak szívj be, élj velem
láthatatlanul, szemtelen!
keresnélek tovább, mint hold a napot,
csak szólj egyet, zárd el a csapot.
keresnélek még, ha úgy érzed, itt a vég,
a kéz legyen ész, legyen penge, ami vág.
legyen minden, ami te vagy,
szomorúságba áztatott test,
manipulált lélek,
manipulálóvá vált gondolat.
keresnélek, ha te felhagysz szavaiddal,
nem érdekel, csapj meg karjaiddal,
érj hozzám fájdalommal.