Papp Levente László

Tudtad?

Hogy te vagy a legjobb,
S amikor rád nézek visszadob
Az a tiszta boldogság, melyet árasztasz,
S a rendíthetetlen akaratod, mellyel kitartasz.

Visszadob, de hova?
Ismerős ez a szoba.
Az óra mutatója áll,
Az idő mozdulatlanná vált.

A falakon ablakok,
Tiszta üvegein keresztülláthatok.
S amit látok, nem több, mint ábránd,
Habár azt kívánom, valóságként várna rám.

Keleti oldalon, mikor melletted ébredek,
Álmomból felébredve egy újabb álomba csöppenek.

Déli ablakból a mosolyt látom,
Melyet elrejteni nem tudsz.
S melyet akkor adsz,
Mikor a falat morzsolod, s én furcsállom.

Északi oldalon a gyertya fénye pislákol.
Szemközti falon egy árnyék táncol.
Az árnyék két alakot ábrázol,
Este, mikor hozzám bújsz, a bizalom pácol.

Nyugati irányból nincs se fény, se zaj.
Este van, te rajtam alszol, s én olvadok, mint a vaj.

A szobában se ajtó, se ágy,
Csak két szék egymással szemben áll.
Leülök az egyikre, te megjelensz, hangod lágy,
S fülembe súgod, "e szoba a vágy."

A valóság hirtelen visszahúz,
A hangod ám most nem suttog.
"Miért nézel így?" - mondatod idehúz.
Ott áll értetlenül, s rám ragyog.

"Tökéletes vagy!"- mondom én feléledve,
Pontosan tudván, ez sosem lesz megértve.
"Dehogy vagyok." Mert te ezt nem láthatod.
Ezt át kell élni, hogy elhihesd.