Walter Virág

Nem tudom

Nem tudom, mikor lesz pillanat,
Pillanat, mikor nem szeretlek,
Nem tudom, lesz-e egyáltalán ilyen,
Nem tudom, merre tovább,
És nem tudom, meddig tovább,
Azt tudom, hogy nem szeretsz...
Legalábbis azt mondod, nem szeretsz,
De tudod mit, én nem hiszek,
Nem tudom meghatározni a szerelmet,
Megannyi érzelmet,
Az érzelmek kifürkészhetetlen útjait,
Nem tudom, csak azt, ha rád nézek, azt érzem;
Szeretlek!

Nem tudom, mi határozza meg a szerelmet,
De ne állítsd, hogy ez nem szerelem!
Megannyi pillanat, megannyi ajándék,
Pillanat, mikor sírtunk, mikor nevettünk,
Mikor órákat csak fecsegtünk,
S te képes vagy azt állítani...
Azt állítod, semmit se jelent?!
Nekem a minden vagy,
A mindent nem lehet meghatározni,
De Te nekem az vagy,
A minden, a mindenem,
S én mindig mindent megadtam Neked,
Ennyit érnek hát az érzelmek?
Ennyit érnek szavaid?
Mindennél fontosabb vagyok, mégsem jelentek számodra semmit?

Hát jó, nem tudom, nem tudhatom...
Nem tudom, hogyan, de tovább kell lépnem,
Szembesültem a mindenség semmijével,
Hisz a minden neked semmi sem,
Nem?
Mert, hogy tudd, ezt állítod ezzel,
S neked mindez nem tűnt fel?
Hát rendben...

Nem tudom, elfogadom...
Más választásom mi lenne?
Nem hagynak nyugodni ezen kérdések,
Kavarognak az érzelmek,
Lelkem egy perc nyugtot nem ad,
S én mégis hálával gondolok Rád,
Hogy megmutattad a mindenséget,
Megtaláltam általad,
Mit nem is tudtam, hogy keresek.
S ez örök neked is meg nekem is,
Más jelentéssel, mint állítod,
De a tényt nem lehet másítani,
S a múltad sem lehet elásni.
Azokon a napokon, ha csak emlékeimben,
Örökké velem maradsz.
S köszönöm, hogy megmutattad,
Tudok kit szeretni,
S nem kell keresnem, megkaptam,
Kit sosem kerestem,
S ha nem is lehetsz az enyém,
Az emlékeimben örökké élsz.