Lengyel Zoltán (Zolibá)

Egy notesz élete

Viszonzatlanul

Kemény fedél és tiszta lapok,
Egy frissen készült notesz vagyok.
A nagy Ő engem kiválasztott,
Majd szép kezével simogatott.

Minden dolog, mi fontos lehet,
A lapjaimon foglalt helyet.
Védelmeztem és őrt is álltam,
Hisz titkaival tele voltam.

Megóvott a naptól, a széltől,
A sok kíváncsi szemlélőtől.
Már rengeteget tudtam róla,
És megőriztem szóról szóra.

Múltak a hónapok és évek,
Úgy szerettem, hogy neki élek.
Az oldalak csak egyre fogytak,
Az írónok meg mind elkoptak.

Megvan annak vagy három hete,
Hogy megteltek lapjaim vele.
Úgy hiányzik, hogy kézbe vegyen,
Simogasson és velem legyen.

De hiú ábránd volt ez, sajnos,
Új zsebkönyve lett, olyan hangos.
Csak rábeszél, és el van mentve,
Az örömét már abban lelte.

Titkait már a másik jegyzi,
Így nem kellettem én már neki,
Egy darabig még meglapultam,
Még így is nehogy eláruljam.

Aztán eljött az utolsó nap.
De magamfajta esélyt nem kap.
Kinyitotta a tűzhelyajtót,
Csinált velem egy jó nagy szaltót.

Pernye szállt fel a kéményen át,
S már az ég őrzi tovább titkát,
Ezennel be is lett végezve,
Ennyi volt egy notesz élete.