Mezey Krisztián

A Telhetetlen

Ez a szó, ami a szívemet széttörte,
Ez az a szó, ami az érzelmet megölte.

Egyetlenegy vágyam volt,
Lássalak a megbeszélt napon.

Hiába vártam eme napot,
Amikor mosolyod rám ragyog.

Teltek a percek, az órák,
Itt már tudtam, nem vár rám jóság.

Levelemmel megkerestelek tégedet,
Válaszul frusztráltság érkezett.

Nem jutottunk egyhamar dűlőre,
Meg is kaptam, telhetetlen vagy már egy ideje.

Kérdem én önt, ki olvassa eme művet,
Telhetetlenség lenne szívemet keresnem?

Látni akartalak, kedvesem,
Mégis teherként kezelted.

Hogyan álljak én hozzád?
Amikor nem hallod szívem dalát.

Nézem a szürke égboltot, és azon töprengek,
Szeretni is már egy egyszerű bűn lehet?

Én már nem tudom, mit gondoljak,
Érzelmeim hevesen csapkodnak.

Tudom, hogy elengednem kéne a sérelmet,
De lelkemet teljesen szétszedte.

Miért vagyok telhetetlen, édesem?
Vagy csak én akarlak látni, életem?

Ha zavar a sok jóság, ami szívemből áradozik,
Kérdem én, szeretnéd látni a pokol tornácait?

Fogadd el, hogy minden tettem érted van,
Ezernyi sebet is bátran bevállalva.

Fájó gondolatokkal zárom a sorom,
Hiszen a tintám teljesen kifogyo-.