Magány
Hogy mire vágyom, én sem tudom.
Benn állok a mókuskerékben,
S onnan kitörni nem tudok.
Minden nap ugyanolyan, munka,
Két gyerek, háztartás,
És nap végén nem jut más, csak az ágy szélén ülve bambulás.
De bambulás közben sok támadás ér,
Csődülve törnek rám a gondolatok, a sok miért.
Miért érdemlem ezt? Miért ver a sors?
Miért történik már megint ez?
Miért kell mindezt egyedül kiállnom?
Ki lehetne megannyi háború irányítója a fejemben,
Ha nem a magány, de csatát nyerni ellene, talán soha nem fogok már.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Nawo2023. február 17. 09:03
A magány igen, az fájni tud...nagyon.
A kiutat elzáró ajtó kulcsa ott lapul zsebünkben.
Amikor eljön az idő beillesztjük a zárba!
Kívánom, hogy amint megértek benned a gondolatok, nyíljon az ajtó.....
MarcziM.Mathias2023. február 7. 18:22
Sok-sok jogos kérdés.
Erős vagy, ha kell egyedül is megállod a helyed!
Versed a sorok közt erről árulkodik!
Biztatásként (is) figyelőbe veszlek,
és szívet küldök:
Mathias
S_Patricia2023. február 6. 07:01
Szomorú panasz. A csata maga a remény. Együttérző szívvel.
Taki2023. február 5. 09:34
Keserű, őszinte versed szeretettel szívelem!
Laci
feri572023. február 5. 05:59
Nagyon szép életszerű alkotás .
Szívvel gratulálok.
Feri
Nawo2023. február 4. 23:09
Őszinte kitárulkozásod megtisztelő!
Szerintem nyerni ellene nem lehet. Fogadd be éld át fájdalmát, majd engedd el!
gratulálok!
John-Bordas2023. február 4. 21:47
Megrazoan élet ízű vers, nagy szívvel olvastam ölel János szeretettel