Harag
Feketével vésett, sápadt páncélját
Kevesen viselhetik a haragnak,
De én felveszem s lehajtom rostélyát,
Hogy többé ne lássak, mert a harag vak.
Több, mint áldás, de kevesebb, mint átok,
Édes, mint a bosszú, s épp oly csábító,
Megszerzem vele, amire csak vágyok,
Mert a harag egyben eszköz s tanító.
Jaj hát annak, ki szembeszállni velem
Bátran most merészel, pusztuljon hát mind,
Mert mi legyőzne, nem lesz oly félelem,
Míg szememben a harag tüze kacsint.
A harag fehér lángja körbeölel,
Erőt ad, és az lészen most páncélom,
Mert legyen akár a halál is közel,
Félelmeimen túl vár a hatalom.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Szickey_Me2023. február 20. 22:37
Ilyen gazdagabb, balanszosabban ízléses, prudens környezetet a negatívabb megítélésű érzelmek közvetlen közelében ritkábban tapasztalni.
Izoláltan érdemes olvasni és értelmezni, mert természetesen mégiscsak egy körültekintéssel kezelendő emócióról szól, ami szól. :)
Versélmény, köszönöm nagyon, kedves Milán!
Szickey
MarcziM.Mathias2023. február 7. 18:53
"Toldi"stílus!!
Kár, hogy csak egy szívet lehet küldeni, de azt küldöm!
Pedig versed többet érdemelne.
Szóval gratulálok, rendkívül tehetséges vagy.
Mostantól figyelővel olvasom tovább műveidet:
Mathias
John-Bordas2023. február 4. 19:15
Érdekes és egyedi vers,különleges is, szívet és figyelőt adtam szeretettel ölel János