Krajnyák Richárd

Bűntudat

Nem tudom, hol kezdjem, szavakat keresek,
De tudom most sajnos, hogy azok már kevesek.
Hibáztam. Nem kicsit, hanem nagyot,
Most én érdemelnék egy piros lapot.

Nem szerettem volna ezt tenni teveled,
Hisz bevallom most neked, a szívem érted eped.
Nem mertem mondani, de van egy problémám,
A piciny szádat én már örökké csókolnám.

Hülye vagyok, tudom, de csak egy dolog biztos,
Hogy miattad akár a spanom lenne a cirmos.
Nem vagyok jó ebben, de versemben leírom,
Ha kell, hátadat akár napokig simítom.

Bocsáss meg, kérlek, tudom, most már nehéz,
De hadd legyek én, kérlek, ki cuki módon becéz!
Ez volt az utolsó, több ilyen már nem lesz,
De mióta beszélünk, folyton rabul ejtesz.

Bevallom most neked, tudom, kissé furcsa,
De azt érzem mélyen, hogy te vagy szívem kulcsa.
Nem tudlak engedni, szükségem van terád,
Én készítsem kérlek, a reggelid s a teád.

Szakadjon rám tényleg a rengeteg űrszemét,
Csak énrám zuhanjon, ne pedig szerteszét!
Még egyszer kérnélek a versemnek a végén,
Hogy bocsáss meg, kérlek, s ne hagyj engem békén!