Illúzió
Lám, elfakul a világban rejlő szinesztézia,
ahogy mögöttünk kopnak el a napok.
A lélek lassan sétál, de a test rohan.
Repedezett üveg vagyok.
Elme-kápolnát épít a magány, a fekete bú-teremtő,
nem készül több papírrepülő,
nincs színes játszótér, csak álomtemető...
Fagyos a korlát a hajnali buszon,
nehéz, ahogy a sorsom melankóliáját magam mögött húzom.
Voltam a szív kincsét elrabló kalóz.
Voltam vándor, ki a valóság mezsgyéjén kóborol,
bohóc, ki a közönségen nevet.
Amit valójában látunk, az csak könnyű szövet.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Motta2023. február 4. 17:28
Szép önismereti versed szívvel olvastam.
Motta
feri572023. február 2. 17:03
Remek önismeretversedhez Ákos
Szívvel gratulálok.
Feri