Mankó Lia

Kétségekben veszve

Kiválasztottam, kiért szól szívem.
Oly sok hiba és szenvedés után.
Mondd, nyerhetünk-e végre megváltást.
Élveznénk egymást, akár a mennyet.
Szívem szakadna meg, meghalnék nélküled.

S ki tudja, vajon ez csak ábránd? Vagy a jövő?
Vajon eljő a kánaán? Érted szólok, szerelmem!
Szívünk egymásnál hagyott darabját újra illesszük össze.
Csak szakadásokat és hegeket érzek, olvadjunk újra össze.
Érezzük a paradicsomot úgy, mint előtte.

Fájdalmainkat hagyjuk a múltban,
S szeressük újra egymást, újra nyíltan.
Mélyről jövő érzéseinkkel kápráztassuk el egymást.
Ó, szerelmem, igaz szerelmem. Kiért annyi könnyet hullajtottam.
Kiállhatatlanul vágyom rád. Úgy érzem, tetőzni nem tudom már.

A kötődés ugyanott köztünk. S te másra fecsérled szíved?
Nem jutsz dűlőre, vágysz-e rám. Hát ne vágyj.
Ha engem mérlegelned kell, eressz örökké.
Ha kellek, ölelj halálodig. S szeress örökké.
Ha akarsz, én is így teszek, s én is akarlak.

Őrizem álmod. Szeretlek végtelenül.
Mi kell még? Mondd, miért habozol?
Mit neked az a lány, kit nem is szeretsz igazán?
Ki mellett nem vagy önmagad, kit nem vágysz hosszasan.
Ha igazán akarsz, hát akarj valóban.

Ne ringass kétségekbe, a várakozás megaláz.
Hogy még csak vágyadat sem tudod tisztán.
Dönts hát, mert erőm fogy. S ha egyszer elfogy,
Már mindhiába látsz tisztán. Akkor sorsod
Magad döntötted, s hosszas tanácstalanságod.

Kérlek, kedvesem, légy méltó a becéidre.
S ha nem is kedvem szerint, de tudd, mit érzel.
Megfáradt lelkünk hadd pihenjen együtt.
Hadd érezzük egymást, hadd lélegezzünk fel.
Érezzük a biztonságot, a nyugalmat.
Egymás szívét.