Tán Ferenc Gergő

Jubileum IV.

Kétszázadikra - Bicentenárium

Zöld réten piros pipacsok,
Felkiáltok halkan, itt vagyok!
Merengve lépkedek hosszasan,
Életem értelmét keresem lázasan.

Megszülettem, cseperedtem,
Sok emberrel ismerkedtem,
Áztam, fáztam, melegedtem,
Kínok húrjait feszegettem.

Hagyjuk a rosszat és a búsulást,
Nézzük, mi hozott életemben újulást!
Ne gondoljatok égi mannákra,
Soha nem törekedtem a nagyságra!

Drága szülők rendkívüli nevelése,
Anyám édesen simogató nevetése,
Apám két dolgos, érdes, erős keze,
Megrendíthetetlenül logikus esze.

Minden talentumból jutott egy parányi rész,
Jól jöttek, ha közeledett a fenyegető vész...
Tanultam, s minduntalan tanulok még ma is,
Nehéz munka, míg felépül egy-egy piramis!

Biztosan lépkedek előre az ingatag talajon,
Soha nem csúszok el a sikamlós olajon.
Benzin van tarsolyomban, sokszor robban,
De eloltom, s lelkem nem ég lángokban.

Magabiztos vagyok, de a szél nagy úr,
Van, hogy a zsémbes Öregember feldúl.
Akadályoz, TÁNtorít, elszédít és megfed,
Van, hogy a világom csak tesped és senyved.

Ekkor jön elő egy régen nem érzett erő,
Erőlködöm, mint egy még járni nem tudó csecsemő!
És megtörténik a sokak által emlegetett csoda,
Előre nézni és feladni soha, soha és soha!