Kapitány Cintia Orsolya

Kék és mély

Kék vagy, és mély, akár az óceán.
Suttogsz vad, viharfújt hullámok között.
Napfény a buszon, mikor álmosan kullog
fejét lehajtott emberek mögött.

Kék vagy, és hideg, hajnali lehelet,
mi arcon simít, majd eltűnik.
Gyűlölni akarlak, és zokogni hangosan,
míg ez a sok érzelem szívemből elszűnik.

Ki kérte, hogy mindenben kikerülhetetlenül létezz?
Hogy cetlikre jegyzett semmilyen életem
emlékekkel mérgezd, és miattad legyek
elűzött, idegen haragoktól védtelen.

Csak te tudod, ki vagyok,
miért nem engedsz.
És elfáradtam, hogy bizonygassam
másoknak magamat.
Elég neked tudnod, jót akartam mindig.
Őrizd meg belőlem hát nekünk ezt az igazat.

Mi fáj jobban? Nem tudom.
A tükör, amit akaratlanul
feléjük - magukról mutatok.
Vagy, hogy kék vagy, és mély, akár az óceán.
És szép lassan Beléd - eggyé olvadok.