László Sándor

Mari néni

Mari néni a nagy szájával
kiállt a kertnek kapujába.
Sebbel-lobbal szaladt ám oda,
nem volt ám neki semmi dolga.

Egész naphosszat csak locsogott,
mint a vízfolyás, úgy csobogott.
Fecsegett! Nem csinált egyebet.
Nem szerette a víg gyereket.

Az utcán ideállt, odaállt,
teli torokból úgy kiabált.
Járt biz a szája, mint a rokka,
táncot a bálban, persze, ropta.

Zsémbel, kezét rázza, s szalad, fut,
nyitva hagyta így a kertkaput.
Zavarta a labda és a síp,
rohan a gyerekhad, és visít.

Egy csöppke legény és leányka
felé fordult, mosollyal várta.
Ölelték, a marcona asszonyt,
szeretetük lelkébe hatolt.