Szabó Márta Tubimarti

Te légy, fiam

Az évek telnek, percekre órák jönnek!
Bölcsőből felnő egy kisgyerek...
Előbb gőgicsél, majd felül, majd integet.
Aztán mosolyog s beszél mindeneket!
Iskolába jár s tanul számokat,
Írást, mi kifejezi a gondolatokat,
Barátokra lel, vidáman énekel,
Gondtalanul éli az éveket.

S az évek telnek, percekre órák jönnek,
A felnőtté válással nehezül meg a léted!
Küzdened kell foggal, körömmel,
Hogy emberré válj az embertelenségben!
Küzdeni kell, míg csak tart élted,
Hogy valóra váljon minden szép reményed!
Amiért megszülettél, amiért lettél,
Amiért e földön emberként élhettél!!!

S az évek telnek, percekre órák jönnek,
Átküzdötted az életed!
Bízva bíztál, hittél és hittek neked,
Itt hagyod szeretteidnek emlékeidet!
De ha...!
Nincs cél, nincs küzdelem!
Ha nincs küzdelem, semmit érek!
Meghaltam...! Nincs, miért éljek!

S lám, tetteim súlyát megméri az Isten!
Miként cipeltem lenti keresztem!
Miként harcoltam rosszakkal jóért,
Miként maradtam Ember:
Az igazságért!
Hisz` az ember legyen igaz!
Ne hitvány, rút és aljas mag!
Porból lettünk s porrá leszünk, de: Fiam!
Te légy mindenkor nemes lelkű magyar!