Istennek a halandó
Azt a poros kávét egyedül
Ittam, mintha lenne kiért élnem.
Fáj a szív ott zubogva legbelül,
Veled tán soha nem féltem.
Az asztalon csak egyetlen tányér hevert,
Az emlék ott pihen a bútorokon,
De ez csak virág nélkül a kert,
És már nem csókolsz homlokon.
És én mint a kutya, ki gazdáját keresi,
Mint a koldus, ki gazdag volt valaha,
Mint az asszony, ki gyermekét veteti,
És a katona, ki nem talál haza.
Aztán egyszer a hangod vagy a csengő
Felébreszt örök álmokból,
Jönnek a lankák, múlik a lejtő,
Várat építek a vágyakból.
A szerelem és te pontosan annyit érsz,
Amennyit az Istennek a halandó,
Előttem bátor vagy, de legbelül félsz,
Minden illékony, te pedig mulandó.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
danhauser2023. március 3. 08:36
Szomorúan gyönyörű vers, szívvel olvastam: Imre
5367712023. január 29. 11:39
Szomorúan is nagyon szépen írsz a reménytelen szerelemről. Szívet hagytam.
József
S_Patricia2023. január 29. 09:44
Szomorú elbocsátó vers. Nagy szívvel olvastam.
S.MikoAgnes2023. január 29. 09:19
Aztán egyszer a hangod vagy a csengő
Felébreszt örök álmokból,
Jönnek a lankák, múlik a lejtő,
Várat építek a vágyakból.
hiába szomorú, de gyönyörködtető szépségűre írtad
nagy szívet érdemlő
ági
feri572023. január 29. 05:53
Szomorú, csodálatosan szép alkotás Violina.
5. Szívvel olvastam.
Szeretettel.
Feri
Taki2023. január 28. 23:06
Drámai sorokkal tűzdelt, szép versed szeretettel szívelem!
Laci
HalaszZ2023. január 28. 21:53
Gratulálok! Versed szívvel olvastam! Zoltán
KokutiEszter2023. január 28. 21:48
Nagyon szép, a hasonlatok és az ellentétek még érzékletesebbé teszik. Gratulálok! ❤️