Morzsák (egy kései, fájdalmas szerelem 17 pillanata)
1. Az első pillanat
Csak ültünk bent a bokszban és csevegtünk
egyszerre megnyílt egy csatorna közöttünk
barna szembogarak körüli sugárból
valahonnan a jövőből vagy múltból
égi csodát láttam égőt és fényeset
új egekben csiszolt drága szép ékkövet
mely ragyogott rám és a pillantása
szférák zenéjének lett a földi mása
mozdult a szám de értelmét a szónak
nem is tudtam talán se azt mi lesz holnap
nem érdekelt semmi észérv való évek
mik közöttünk állnak s lassan utolérnek
csak arra figyeltem ne törjön a varázs
szeméből szívemben lelkemben gyúlt parázs
csúszott a gyomromba átjárta a testem
szerelemmel vággyal rögtön beleestem
ilyen sose volt még a világon nincs is
magam se hiszem el titkolni kell mindig
nehogy észrevegye nehogy lássa rajtam
egy pillantásába ahogy belehaltam.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
agg.dona(szerző)2023. február 27. 20:59
Kedves Mathias!
Nagyon szépen köszönöm a gratulációt. Ezt a verset kell okolni a többiért. Ezelőtt nem írtam, csak jött ez az érzelem, és muszáj volt leírni, utána meg jött a többi, mind a 17. De aztán vége lett. Azt hiszem, ez egyszeri dolog volt nálam. Mindenesetre, míg lassan megjelennek, eltart egy darabig, addig olyan, mintha még mindig írnék verseket. Dona
Taki2023. február 26. 13:53
Nagyon tetszik mind a négy versed, melyekben érzékeny, szép lelked jön elő...verseid szívelem, Téged meg figyellek eztán....hátha kedvet kapsz a további versírásra! Szerintem érdemes lenne!
Lacu
MarcziM.Mathias2023. február 26. 13:42
A négy közül nekem ez a versed tetszik a legjobban!!
Nagy szívvel gratulálok:
Mathias
Szickey_Me2023. február 4. 12:25
Érdekes keretet nyújt a versnek a kezdő egyetlen nagybetű, majd a végső, egyetlen pont. Mint egyetlenegy hosszú, hosszú, nagyon emocionális sóhajtás.
Érdekes az is, hogy nekem a második verset volt lehetőségem olvasni, és a kettő egymástól különböző stílusban vers-szerepel, gondolom, ami az akkori hölgyállapotot leginkább tükrözheti.
Magas hőmérsékletet, romantikát, szenvedélyt lobogtatnak a sorok, aminek a végén sajnos bennem valahogy már ropog-izzik a baljóslat.
Hiszen a szavak már mintha itt sem mesélnének a csoda-közösről, vagy csak érintőlegesen. A versben szereplő női energiák csapnak mindinkább magasra és állnak készre a szárnyakra, a szárnyalásra.
Köszönöm szépen, kedves Donatella!
Szickey
agg.dona(szerző)2023. február 3. 16:36
Kedves Versszerető Társaim!
Minden kedves hozzászólónak köszönöm kedves sorait. Mindenkinek a saját oldalára küldtem választ, de mivel kezdő vagyok a felületen, most tanulom, hogyan működik. Így később vettem észre, hogy van egy kód, amit be kell írni. Elnézést azoktól, akiknél még nem írtam kódot, és ezért nem jutott el hozzájuk az üzenetem és köszönetem, utólag, nem tudom, kik voltak, kik kapták meg, kik nem, ezért itt írom le: MINDENKINEK HÁLÁS KÖSZÖNET!
Nata2023. február 1. 23:43
Gratulálok versedhez szeretettel, szívvel! ♥
CD57.sz2023. január 28. 10:22
Kedves Donatella!
Szeretettel köszöntelek a köztünk!
Versedhez szívvel, szeretettel gratulálok!
Figyelőmmel jelölve követlek tovább, szép alkotó
napokat kívánok:
Klári
m.falvay2023. január 26. 21:40
Szép , fájdalmas pillanat .
Szívvel Miki
KokutiEszter2023. január 26. 20:39
Versedet átéltem, mert volt, hogy átéltem.
Megfoghatatlan érzés, egész eddig azt hittem, leírhatatlan is.
Szívből gratulálok hozzá! ❤️
feri572023. január 25. 15:45
Szomorú, nagyon szép alkotás Donatella.
2. Szívvel gratulálok.
Feri
John-Bordas2023. január 25. 15:22
Nem tudom miről beszélsz kedves Donatella, "nem írok jó verseket " akkor kérdezem ez mi ha nem egy abszolút gyöngyszem vers!!Nagy szívvel gratulálok hozzá, figyelobe vettelek, hogy lássam milyen verseket írsz később, ölel János szeretettel