Szentesi Viktória

Édesanyámhoz

Megannyi napszak, hold járt már az égen.
S te már nem kíséred ezeket velem.
Mondd, a mennyország milyen?
Látni onnan a holdnak fényét, mint innen?

Tudod, anya, a szív nem ereszt.
Marasztalni nem tudtalak téged.
Az idő, amit máig átkomnak érzek
Elvett, és tudom, hogy vissza nem ad téged.

Ha számot vetnék most arról,
Mennyiszer szidtam magamban az időt.
Hányszor sírtam imáimban érted.
Talán millió lenne már, hidd el.

De tudd, testvéremmel már könnyebb.
Bár hiányod minden nap érezzük.
Szívünk nem fog elengedni soha.
Tudd, örökké szeretünk, édesanya.