Hampuk Zoltán

Karácsonyi tejes kenyér

Hó seper az ágak között,
sötét felhő fejem fölött.
Hideg szél borzolja tollam,
mond, a jó menedék hol van?

Városban, egy kicsiny háznál
gubbaszthatunk, ha tán fáznál.
Fehér falán szép vadszőlő,
jó, ízes magokat őrző.

Kis csapatommal repülünk,
szőlőszemet szemezgetünk.
Eresz alatt, védett zugban
egért nézzük, ahogy surran.

Kis konyhának asztalán áll,
mérges sóhaja hozzánk száll.
Száraz kenyér fogát töri,
az agyarát is kiköpi.

Kulcs fordul a zárban. És cini
magával csak a mérgét viszi.
Betipeg egy öreg néne,
neki épp a kenyér kéne.

Meglocsolja langyos tejjel,
készülődik nagy jókedvvel.
Kályhájában már tűz pattog.
Lángja hasábfákat nyaldos.

Az ajtó pattan és kitárul,
néne karja ölelve zárul.
Körülveszi a sok gyerek,
mesél nekik, velük nevet.

Egy fenyőt hozott a négy kölyök,
és rajta gyertyák, fénylő gömbök.
De a csapatom továbbszáll,
mert az utcán egy puskás áll.

***

Gyertya gyullad fenyőágon,
fénye, mint a sárga bársony.
Bevonja az egész konyhát,
fellobogva teszi dolgát.

Öreg néne boldogsága
unokái mosolygása.
Peregnek a történetek,
hogy teltek az elmúlt hetek.

Lövés dörren szomszéd felől,
vadgalamb száll puska elől.
Pusztuljál, te fostos galamb!
Szaros kutyám majd felfalhat.

Hát persze, hogy részeg megint,
dajdajozik szokás szerint!
Lövöldözni mégse kéne...
Épp karácsony szentestébe.

Pörölne is talán véle,
de a hóba ül vesztére.
Édes fiam, drága lányom,
ülhetne kint egész nyáron.

Most emeljétek, bevigyétek,
és meleg ágyba fektessétek.
Ajtót csuknak, hazafutnak,
nem várják, hogy hálálkodnak.

Néznek fel a magas égre,
szünet van a hóesésben.
Csillag ragyog mennyfélében,
érzés kél a szív mélyében.

Szeretetről szól az este.
Ki az, aki elfeledte?...
Kicsi asztalt körülülik,
együtt vannak, megköszönik.

Tejben ázik vacsorájuk.
Fehér angyal vigyáz rájuk.
A süteményt négybe vágták,
mert az unokáknak szánták.

Finom ám a tejes kenyér,
sütiszelet a tetején.
Ünnepük így tökéletes...
Öreg néne szíve repes.