Csipak Valéria

Rózsák szirmain megvetett ágy

Kertem rejtekén meghalok,
rózsakert ölén még ott a gyilkosok.
Indultam, anyám, rózsát szedni én,
de rózsa helyett a halálra leltem kertem rejtekén.
Indultam, anyám, a rózsát nyesni én,
a halálra leltem a rózsakert ölén.
Kertem rejtekén meghalok,
rózsakert ölén a gyilkosok.
Piros rózsák, fehér rózsák,
ha a szellő jön, a szirmuk levetik,
szobámban az ágyamat beterítik.
Engem ráfektetnek, rózsa-szirmokkal befednek.
Rózsák illata lengjen a levegőben,
ahol mélyen elaltattak sok esztendőre.
Rózsakert legyen köröttem,
ha az éj leszáll, lámpásként ragyogjon
minden rózsaszál. Futórózsák fedjék be
ablakaimat oly sűrűre, hogy a nap fénye
csak alig csillogjon át közötte.
Fülemülék dala csengjen be a rózsák
közül minden percben. Minden szirom közé
tégy egy levelet, ha felébrednék,
tudjam, hogy még itt vagy velem.
Csókolj meg százszor, csókolj ezerszer,
mint Csipkerózsikát a királyfi,
úgy keltsél fel. Felnézek rád, és látom
két csillogó szemed, hozzád bújok, és érzem
hevesen dobogó szíved.
Minden perc egy örökkévalóság veled,
ha forrón csókolsz, és simogat kezed.
S mikor majd a kert már virágoktól virul,
a szélben fejünkre virág szirma hull,
a föld zöld ruhát ölt, ha a sok rózsaszál között
könnyű szellőcske sóhajtva száll,
én kérlek, kedvesem, hogy örökre maradj itt velem.