Kutassy Roland

Szeretlek

Szeretlek.
A vasútállomásig és vissza, s nem eresztlek.

Te vagy a:
Teában a gyümölcs, a méz s a citrom,
Finom kávémban a cukor és a csipetnyi só,
Szívemen táncoló végtelen szerelemciklon,
Unalmas betűimből szerelmet kiolvasó.

A csókod forró íze végleg nyakamra égett,
Szívem lobogó lánggal lángol szerelmed végett,
És most szétszórva szenvedhetek ismét untalan,
Szívem lüktetése tiéd nélkül ritmustalan.

Szeretlek.
Álmomból felkelve folyton tégedet kereslek.

A bőröd illatát örökre belélegeztem,
Szerelmed labirintusában végképp elvesztem,
S mikor képeket nézek magunkról vigyorogva,
Mint gyermekek az ünnep előtt: be vagyok zsongva.

Üres nélküled a szoba, a konyha, az élet,
Színes képben a pixel, forró fényben a foton,
Rád emlékeztet minden apró finom kis részlet,
S a rideg repedések rezignált ajkaimon.

Szeretlek.
Mikor kezed fogom, csenhetek csókot esetleg?

Ilyen erős fájdalmat nem éreztem még soha,
Az egész világ s az élet is hozzám mostoha,
Ha nem csókolhatom a szád, s foghatom két kezed,
A fagyos tél torz fekete jege mindent befed.

Számolom a napokat, mint bús börtönben a rab,
Mint elhervadt növény, várom az éltető tavaszt,
Hogy csók közben szád szelíden az enyémbe harap,
S a kisült mezőn éltető boldogságot apaszt.

Szeretlek.
Mondd csak: szerelmes szíved rabja-e az enyémnek?