Tosnádi Richárd Félix

Északi vihar

Csend van, már nincsenek sikolyok.
Csak enyhén a korhadt ajtó nyikorog.
Lágyan fújja a szél.
Repedései közt halkan beszél.

Mond mindent, de főképp rosszat.
1 igazat és 2 rosszat.
Az egyik rossz pedig az, hogy nincs 1 jó sem,
A másik rosszra nincs egy szó sem.

Mindenki hallgat, némán bámul.
Az ajtó a vihar előtti csendre tárul.
Sss. Hallgass, csak maradj néma,
Milliónyi lélek hullik ma porba.

Halkan lépked egy sötét alak,
Sötét szemek, sötét szavak.
Dúdolja az egy halott dalt.
Így hozza magával a zivatart.

A lágy szellő sikolyra lel.
Lelassul a kép, homály lepi el.
Megjelennek a távolban a gombafelhők,
Tűzeső lepi el a kietlen erdőt.

Lángba borul a világ,
Mindenki csak szórja az imát.
Keresi a választ arra, mire nincs kérdés.
Így válasz sincs, se egyetértés.

Béke? Ugyan, nem volt, s egyhamar nem is lesz,
Csak az ígéret, minek reménye tönkretesz.
De eljön majd a béke ideje is.
Ami eléggé radikális, de inkább nukleáris.