Szerző
Mészáros Lajos

Mészáros Lajos

Életkor: 74 év
Népszerűség: 338 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 234 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2022. december 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (49)

Mészáros Lajos

A nyugalom szigetén

Visegrádi telken pónik legelésznek,
csodájára járnak a városi népek.
Olyan ez az udvar, mint egy kis állatkert,
minden reggel kakas ébreszti az embert.

Van itt futókacsa, írtja is a legyet,
eszi a szúnyogot, élvez is nagy kegyet.
Nyulak futkároznak a domb oldalában,
paprikát legelnek a magaságyásban.

Vietnámi malac túrja itt a földet,
szinte lelegelte már az összes zöldet.
Tyúkok kotkodálnak, tojják a sok tojást,
itt a házigazda csinálhat rántottát.

Kameruni bárány néma kacsát kerget,
amott egy anyanyúl ás magának vermet.
Gatyás japán kakas kergeti a tyúkot,
nem áll meg előtte, hiszen már elkotlott.

Rőzserakás alá fészkelte be magát,
harciasan őrzi csibéit, otthonát.
Idilli a látvány, ide sokan járnak,
tátott szájjal nézik az apró csodákat.

Hajdúszovát, 2021. szeptember 10.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


meszaroslajos60(szerző)2023. május 3. 17:31

@Tomi: Köszönöm szépen, kedves Tomi.

Tomi2023. május 3. 13:51

@meszaroslajos60: Nagyon aranyos tetszett.

meszaroslajos60(szerző)2023. január 29. 17:45

@Madmi: Köszönöm szépen kedves Adriana.

Madmi2023. január 29. 12:10

50. ;-)
Adriana

meszaroslajos60(szerző)2023. január 8. 08:58

@erzocsend: Kedves Tibor, köszönöm megtisztelő kedves szavaidat, Lajos.

erzocsend2023. január 7. 19:59

Humorosan megírt versed a nyugalom szigetéről nyugalmat áraszt az emberben. Szeretettel hagyok itt egy szívet, Tibor

meszaroslajos60(szerző)2022. december 10. 20:43

@S_Patricia: Köszönöm szépen a szívet, kedves Patrícia.

S_Patricia2022. december 10. 12:25

Különleges kis állatkert. Szívvel gratulálok, remek kavalkád.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 10. 10:18

@editmoravetz: Kedves Edit, köszönöm szépen megtisztelő kedves szavaidat, Lajos.

editmoravetz2022. december 9. 19:45

Idilli hangulat - szívet érdemlő vers!
Szeretettel gratulálok: Edit

meszaroslajos60(szerző)2022. december 9. 19:22

@bereczkif: Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Ferenc.

bereczkif2022. december 9. 11:12

Hangulatos versed élmény volt olvasni.
Szívvel gratulálok: Ferenc.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 9. 10:29

@Guliver: Kedves András, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 9. 10:28

@MaryLance: Köszönöm szépen megtisztelő kedves szavaidat, üdv Lajos.

Guliver2022. december 8. 23:42

Édenkert. Vagyis édenudvar. Csodálatos a vers is és a kép is, amit verseddel elénk festettél.
💗
András

MaryLance2022. december 8. 18:21

Tátott szájjal olvastam én is ezt a csoda verset.
Szívvel
Mary

meszaroslajos60(szerző)2022. december 8. 09:26

@Julia_gall: Köszönöm szépen az olvasást, kedves Juli.

Julia_gall2022. december 8. 08:23

Szívvel, szetetettel olvastam. Gratulálok.
Juli

meszaroslajos60(szerző)2022. december 8. 08:07

@Nichi-ya: Kedves Nikoletta, köszönöm szépen kedves szavaidat, üdv Lajos.

Nichi-ya2022. december 7. 20:42

Nagy élmény volt olvasni szépséges alkotásod. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 19:25

@gypodor: Kedves Gyuri, köszönöm a szívet, üdv Lajos.

gypodor2022. december 7. 19:08

Van itt futókacsa, írtja is a legyet,
eszi a szúnyogot, élvez is nagy kegyet.
Nyulak futkároznak a domb oldalában,
paprikát legelnek a magaságyásban.


Tetszik.
Szívvel
Gratulálok
Gyuri

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 19:01

@CD57.sz: Köszönöm a gratulációt, kedves Klári.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 19:00

@Motta: Kedves Gabriella, köszönöm szépen az olvasást, Lajos.

CD57.sz2022. december 7. 17:31

Szeretettel, szívvel gratulálok
versedhez: Klári

Motta2022. december 7. 17:01

Jó kis sziget.
Szívvel olvastalak.
Motta

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 16:24

@jocker: Köszönöm szépen, kedves Feri.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 16:24

@Edusho: Kedves Edit, köszönöm szépen megtisztelő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 16:23

@tatika: Kedves Éva, köszönöm szépen a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 16:22

@kicsikincsem: Kedves Ilona, köszönöm a szívet, Lajos.

jocker2022. december 7. 15:05

Nekem is hangulatos eme versed, köszönöm az olvasási élményt!
Gratulálok:
jocker/Kíber/Feri

Edusho2022. december 7. 13:57

Hangulatos kis vers. Szinte láttam magam előtt.
Köszönöm az élményt.
Szívvel: Edit

tatika2022. december 7. 13:56

Idilli, megnyugtató világot bemutató versedhez szívből gratulálok. Szeretettel Éva.

kicsikincsem2022. december 7. 11:57

A nyugalom szigetén nagy a nyüzsgés-forgás, szívvel gratulálok!
Ilona

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:36

@uzelmanjanos956: Köszönöm kedves János.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:36

@banattanc: Kedves Marianna, köszönöm szépen.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:35

@Sanyipapa: Köszönöm szépen, kedves Sanyi.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:35

@195705252012: Kedves Irén, köszönöm a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:34

@m.falvay: Köszönöm a szívet, kedves Miki.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:33

@1-9-7-0: Kedves Anikó, köszönöm szépen elismerő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:28

@orok.szerelem55: Kedves Margit minden versedet elolvasom és szívet adok hozzá, nem tudom miért nem látod, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:25

@racio50: Kedves Feri, köszönöm az olvasást, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:25

@Evanna: Köszönöm szépen, kedves Éva.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:24

@orpheus3535: Kedves Ildikó, köszönöm kedves hozzászólásodat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:23

@41anna: Köszönöm a szívet, kedves Melinda.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 7. 09:23

@HalaszZ: Kedves Zoltán, köszönöm szépen az olvasást, Lajos.

uzelmanjanos9562022. december 7. 07:53

Harmonikus versedhez gratulálok:János

banattanc2022. december 7. 05:48

Csodás!
Marianna

Sanyipapa2022. december 7. 00:10

Nagyon szép leírás
❤(28)
Sanyi

1957052520122022. december 6. 23:24

Valóban szép ez a sziget.
Szívvel gratulálok , Irén

m.falvay2022. december 6. 21:19

Nagyon kedves, állat sereglet bemutató .
Szívvel Miki

1-9-7-02022. december 6. 20:38

Azt elhiszem hogy tátott szájjal néznek 🥰olyan élményekről írtál csodálatos szép versedben amit minden embernek megkellene nézni tapasztalni a csodákat 🥰 hatalmas nagy öröm volt végig járni veled és a te szemeddel látni CSODÁLATOS szép versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó

orok.szerelem552022. december 6. 20:14

Kedves Lajos, remek bemutató!
Élmény volt olvasni nagyon szép versed.
Szívet hagyva szívből gratulálok!
Nem látlak verseimnél, örülnék ha benéznél, előre is köszönöm szépen!
Üdvözlettel: Margit

racio502022. december 6. 19:28

Nekünk is voltak valaha néma kacsáink, amelyek rettegtek a víztől. Amikor beletettük az úsztatóba, úgy kellett kimenteni őket, nehogy belefulladjanak.
Szívvel olvastam.
Ferenc

Evanna2022. december 6. 18:30

Érdekes, egzotikus állatokat mutattál be szép versedben!
Szívet hagytam!
Éva

orpheus35352022. december 6. 17:43

Jó volt olvasni.

Ildikó

Törölt tag2022. december 6. 17:25

Törölt hozzászólás.

HalaszZ2022. december 6. 17:06

Remek versed szívvel olvastam! Zoltán

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:57

@Taki: Köszönöm a szívet, kedves Laci.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:56

@Csendhangjai: Kedves Klára, köszönöm a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:55

@m.agnes: Köszönöm az olvasást, kedves Ágnes.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:55

@lorso: Kedves Zsolt, köszönöm szépen.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:54

@John-Bordas: Kedves János, köszönöm megtisztelő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:53

@VaradyEndre: Köszönöm a szívet, kedves Endre.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:53

@Nata: Kedves Natália, köszönöm szépen.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:52

@dobosigyorgy: Köszönöm szépen, kedves Gyuri.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:51

@Andicsek: Kedves Andi, köszönöm elismerő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:50

@feri57: Kedves Feri, köszönöm a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:49

@Zsuzsa0302: Köszönöm szépen, kedves Zsuzsa.

meszaroslajos60(szerző)2022. december 6. 16:49

@molnarne: Kedves Ica, köszönöm szépen a gratulációt, Lajos.

Taki2022. december 6. 15:45

Remek! Magam előtt láttam az egész állatseregletet. Szép versed szívelem!
Laci

Csendhangjai2022. december 6. 15:30

Nagyon szép versednél, szívesen időztem.
Szeretettel gratulálok:
Klára

m.agnes2022. december 6. 15:29

Szívvel olvastam!

lorso2022. december 6. 15:15

Nagyon szép alkotás.
Zsolt

John-Bordas2022. december 6. 14:33

Lajoskam, ez nagyon aranyos és szórakoztató vers, nagy szívvel gratulálok hozzá ölellek szeretettel János

VaradyEndre2022. december 6. 14:16

Gratulálok szép versedhez.
Szívvel:Endre

Nata2022. december 6. 13:57

Gratulálok remek versedhez! ♥

dobosigyorgy2022. december 6. 13:46

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

Andicsek2022. december 6. 13:38

Kameruni bárány néma kacsát kerget,
amott egy anyanyúl ás magának vermet.
Gatyás japán kakas kergeti a tyúkot,
nem áll meg előtte, hiszen már elkotlott.

Csodás látvány lehet és élmény mindezt látni, kedves Lajos!
Őszinte szívvel és szeretettel: Andi

feri572022. december 6. 13:32

Nagyon szép alkotásodhoz Lajos.
Szívvel gratulálok.
Üdvözlettel.
Feri

Zsuzsa03022022. december 6. 13:27

Gyönyörű versedhez
szívvel szeretettel gratulálok Miklós napon.
Szép adventi napokat, jó egészséget kívánok:
Zsuzsa

molnarne2022. december 6. 13:19

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok:ICA

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom