Molnár Szabolcs (soulszabolcs)

Kétezeréves fény

Rozsdamart remény cseng fejembe,
csillag lebeg a távolban - rezgő hópehely vasnyílként bök oldalba.
Mutat egy ajándékot, mely sírva kel életre egy indigócsíkkal fedett éjszaka felett.
A három is útra kél, s illatos selyemfonákkal hintik be a hercegek hercegét.
Egy angyalból szivárog a lágy fény, mint felkelő nap ahogy nő a pusztán,
úgy erősödik, fehérre festve az ég ezen részét.
Zeng a bárányvér, Mózes lenéz az égből, s felkeres a kéj.
Örül minden vörös szív, csak a kígyó ordít a jászol alatt.
Marja szemét az üdvösség, s éjre lép. Gyűrűs testén vonaglik a lélek puha ágya.
Lidércvándor még visszatér!
Már anyja kezében nyugszik az Igazak álma.
Rezgő, kék szemmel hallgatag
rózsás bimbaja csorog le ajkán.
Kegyelem Királynője!
Összetörtek reménye.
Glóriát hoz angyal egy karddal.
A Ded testébe olvad a fegyver, s felizzik heves szívvel.
Kuporog Isten küldötte, s száll a csillagkorona anyám fejére.