Pekárovics Olivér

Halálra várva

Csak sodródok az árral tehetetlenül,
Fogalmam sincs, merre megyek rendíthetetlenül.
Hiába küzdök, kapálódzok, csak kezem töröm,
S hiába harcolok, engem már nem ér öröm.

De nem merem feladni a harcot, félek, ha megteszem,
Zsákutcába jutok, végem van, s nem tudni, mit eszem.
Nincstelen tengődöm egyedül, boldogtalan,
Csak a halálban nyugszom, de ott is csak, ha bú van.

Az öröm, az élvezetek rég elhagytak már,
Egyenetlen utamon csak a bú kísér már.
Szép lassan elfogadom, nem harcolok tovább,
Feladom és remélem, hogy eljön értem a halál.