Ha volna még valami...
Az idő betör,
Átszalad a falakon,
Átlépi a küszöböt,
Mindent birtokol.
Keresi az örök állandót,
Egyenrangú társát,
A Mindenségben méltó,
Független szín-párját,
A dacos csendben lázadót,
A mindig maradót,
Folytatni a "szunnyadó-dúló, körtáncháborút".
Ostorral csapkodja az üres falakat,
Hiába szólítja,
Túl sokáig nem marad.
Az élet keze sziklának csapta szívem
Nem egyszer,
Hogy kihívjon.
De hát itt ez a rendszer...
Nem kegyes vagy kegyetlen,
Csak valami más,
Mint puszta csendbenállás.
S ha dacból szobrot játszom,
Megrángat újból,
Néhányszázszor...
Játsszál! Unatkozik a rendszer! - kiáltja még egyszer,
Fellocsol dühvel teli méreggel.
Türelemfegyver.
Fáj, amit nem foghatsz fel,
Nem érhetsz el, nem vehetsz fel.
Múlt, jelen, jövő ócska értékek.
Képlékeny.
Mind a tiédek!
Az pedig üres kézzel lelépett.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
P03T2022. december 7. 21:27
Hűha... Ez a vers igazán életre keltette a képzeletemet. Mondhatni "megrángatta..." "néhányszázszor". Olvasás közben pedig úgy éreztem, hogy a mondanivaló minden egyes aspektusát megközelíted. Nagyszerű alkotás.
Gratulálok és Szívet hagyok!
molnarne2022. december 5. 10:01
Nagyon jól megírt versedhez szívem hagyom szeretettel:ICA
Zsuzsa03022022. december 5. 08:51
Remek, egyedi versedhez
szívvel szeretettel gratulálok.
Szép adventi napokat, jó egészséget kívánok:
Zsuzsa
feri572022. december 5. 05:43
Remek életversed tetszik Mghm.
2. Szívvel gratulálok és várom a következő versedet is.
Szeretettel.
Feri
John-Bordas2022. december 4. 21:31
Érdekes és jó verset hoztál olvasasra, művészi alkotás, nagy szívet érdemelt ölellek szeretettel János