Karjaidból hiányzom
Kegyes álmok,
harsány lombok,
árnyak.
Ránk vadászva
omlanak ránk
a múltbéli vágyak.
Közös pillanataink
felhőtlen,
vad csendjét
megzavarta
a lehetetlen.
Te már nem vársz
rám epekedve.
Nem úgy, mint én rád,
mint kiszáradt puszta
egy cseppnyi vízre.
Szemembe könny szökik,
várlak haza,
ahogy régen te tetted.
Képzelődöm.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
feri572022. december 4. 16:58
Nagyon szép, szomorú vágyakozásversed Eszter.
3. Szívvel olvastam.
Szeretettel.
Feri
John-Bordas2022. december 4. 15:02
Fájdalmasan gyönyörű vers, nagy szívet érdemelt ölellek szeretettel János
MarcziM.Mathias2022. december 4. 14:29
Első szívvel üdvözlöm versedet:
Mathias