Borbély János

Legyőzött az élet!

Mit fontosnak tartottam, majdnem mind elvesztettem.
De örülök, hogy 7 hónapig a barátnőmnek nevezhettem.
Vele együtt ment minden új "barátom".
Pedig csak azt akartam, hogy ő legyen a családom.

Kivel túljutunk minden nagy csapáson.
Ma pedig a boldogságot keresve sem találom.
Eltűnt, túl messze jár már tőlem,
Pedig a rosszból mindig kijutott bőven.

Magány, mi lelkem szövetén átrágja magát hozzám.
Belőle pedig mi maradt, csak pár emlékfoszlány,
Amik belülről emésztenek fel szép lassan.
Mit nem adnék, hogy a hangját még egyszer hallhassam.

Hogy érezzem testének nyugtató, meleg ölelését.
Bár láthatnám még egyszer legvidámabb nevetését!
Bármit megadnék, hogy csak még egyszer lássam,
Elhittem, hogy ő lesz majd örökké a társam.

Buta gondolat volt, hogy ő majd talán marad.
Hogy ne bántson, felhúztam kettőnk közé egy falat.
Jobban kellene, mint egy utolsó falat kenyér.
Bár már jóval őelőtte elhagyott engem a remény.

30 évnyi szenvedés, hibák tömkelege van mögöttem.
Ő volt a biztonság, hova viharos időben kikötöttem.
Én ezt nem vettem észre, ő mást nem akart, hiába,
Nem hagyok időt, hogy beleessek egy újabb hibába.

Velem van a baj, sosem leszek már egész, nem is voltam.
Úgy gondolom, az élet nekem nehéz, így le is tojtam.
Ki valaha fontos volt, majdnem mind elvette az élet.
Már csak arra vágyom, minél hamarabb érjen véget.