Ritz Margit

Találkozás

Izgalommal vártuk már a találkozást,
lányom az unokát, én a dédunokát,
aztán egyszer csak megláttuk a kicsi lányt.
A park gyepén tipegett, jött a szülőkkel.

Mosolygott édesen, rögtön ránk nevetett,
kicsi karjait kitárta szeretettel.
Szép, fekete haja már a nyakáig leér,
narancssárga ruhácskájában igazi szépség!

Nem lehet elmondani, milyen öröm volt,
ami abban a pillanatban átjárt engem,
mikor a kis drága dédunokámat megláttam,
hiszen, már több hónapja nem láttam.

Megcsodáltuk, milyen izgő-mozgó gyerkőc,
fürgén, de óvatosan tipegett, szaladt,
semmitől nem félt, a nagy csúszdára is felmászott.
Mind figyeltük, ügyesen fogódzva lecsúszott.

A kis, színes fényű vízforrások tetszettek neki,
azoknál meztelen lábbal, kacagva ugrándozott.
Hamarosan mindene csurom vizes lett,
még a haja is, de nem foglalkozott vele.

Azért kézen fogva is sétáltam a kicsivel,
a "sétálni, sétálni" mondókát is elmondtam neki.
Egyszer csak a mutatóujjával az égre mutatott,
mert egy repülő hangja hangosan hallatszott.

Még nem tud beszélni, hisz egy éves alig múlt,
de mindent megért, fejével jelzi: igen, nem.
Hamar elszaladt a vele töltött idő.
Bizony, el is fáradt, apukája nyakába ült.

Aztán elköszöntünk szeretteinktől,
ő kicsi kezével integetett nevetve nekünk.
Mi még álltunk egy darabig örömmel őt figyelve,
többször is hátrafordult, kezével pá-pát intett.