Szecsődi István

Szalonspiccen túli kalandor

A hajnalra lövöm a tárat, még az éjszakát akarom,
jó, nem üvöltök, befogom a számat,
te meg fogd le a két karom.

Nehogy bajt csináljon.
Ez a furcsa érzés, ami beindít bennem egy vadlovat.
Jó, nem üvöltök, befogom a számat,
és csak hallgatom csendben a hangodat.
De te csak táncolj.

Súgd a fülembe, hogy mi történik,
én nem látok semmit, csak rózsaszínt.
Ez biztos nem álom, az előbb még ébren voltam.
A józanság szerint
nem lehet ennyire szép a világ,
rózsaszín utcákon rózsaszín vérebek.
Húzom a ravaszt, lövöm a tárat,
mert belém csíp, aztán meg nézhetek.
A hajnal a gonosz mostohám,
nem hagyja újra, hogy jó legyen.
Kölest borít elém a földre,
és várja, hogy négykézláb felszedem.
Ha ettől egálba megáll ma
köztünk a jó viszony,
hát szívesen megteszem.

Ma az erkölcs vasalt inge
lazán szétfeszül a mellkason.
Amit a józan nappal eltakar,
azt a jómodor polcára felrakom
Fogom a szám, de üvöltenék nagyon.
Fogom a szám, de üvöltenék nagyon...
TÁNCOLJ