A soha ki nem fogott csuka
Még a Fémműveknél dolgoztam
egy éjszakás műszakban,
egy kollégám szólt hajnalban,
"szombatra mi terved van,
Tiszához megyek, velem tartasz?
Mert beszédedből úgy hallottam,
hogy horgászol titokban,
én a Tiszához megyek,
gondoltam, magammal viszlek,
persze, ha van kedved."
Hát én alszom egyet csendesen,
én is horgászni készültem,
igaz, nem a Tiszához,
csak ide a bányához,
remélem, fogok egypár pontyot.
De a kérdése motoszkált bennem,
nem hagyott nyugodni engem,
mert a Tisza vonzott régen,
ismerősöm, ki járt oda,
sokat mesélt róla.
Addig-addig gondolkodtam,
míg Józsihoz oldalogtam,
meggondoltam magam,
ha elviszel magaddal,
indulhatunk tőlem nyomban.
Reggel hétkor a benzinkút nyit,
gyere hozzánk, ne várjak annyit,
a motorra felpattantunk,
de előbb tankoltunk,
a Tiszához elindultunk.
Csodálatos volt az utazás
meg az egész táj,
oly szépet még nem láttam,
megérkeztünk Sarudra,
az egyik kubikra.
Szerencsére volt hely szabadon,
mert a horgász hazatartott,
szákjában üresen lógott,
mondta ő, hogy nincs kapás,
mert rossz irányba dobált.
De mi azért kipakoltunk,
és horgászni nekifogtunk,
fogtam én csalihalat,
a Józsi majd bedobja,
és a kapást várja.
Közben fogtunk egyebeket,
süllőt, pontyot, keszeget,
kárászt rengeteget,
aludtunk közben egyet,
de a csukakapás keltett.
A kapásjelző remegett,
majd felfelé emelkedett,
mikor elérte a spiccet,
bevágás, és meglett,
és kifelé közeledett.
Én vízben álltam nyitott szákkal,
mikor a csukát megláttam,
égnek állt a hajam szála,
méteres volt, vagy annál több,
ahogyan jött, úgy elköszönt.
Húzott ő szélsebesen,
megállítani nem lehetett,
harmincas zsinórral főleg nem,
ámultunk mind a ketten,
de szakított hirtelen.
Összepakoltunk csendesen,
a horgászatból elegünk lett,
Józsi csak ennyit mondott,
ez nekünk nagy lett volna,
de remekül telt a nap.
Azóta nem beszéltünk róla,
csak a világhálón minap,
azt mondta a Jóska,
azóta lógatott sokat,
de nem volt dolga
még ekkora hallal.
2021. augusztus 13.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Nichi-ya2022. október 28. 20:29
Szórakoztató alkotás. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.
uzelmanjanos956(szerző)2022. október 28. 06:43
@Kajtarsandor: @MarcziM.Mathias: @lorso: @madaras: Kedves Szerzőtársak! Köszönöm szépen látogatásokat és kedves szavaitokat, már én sem horgászom, de nagyon szerettem az emlékekből élek és azokat írom meg. Kívánok szép Őszi alkotásban gazdag napokat:János
madaras2022. október 25. 19:03
Egy horgásznak nagyszerű élmény az ilyen megtörtént eset.....
......egyszer - egy balatoni nyári táborban éjjel kelteget valaki - ( egy táborozó gyermek apja) hogy gyorsan menjek ki - nézzrm meg mit fogott - már nem emlékszem, de azt hiszem, hogy méteresnél nagyobb harcsát láttam....én nem vagyok horgász, de illedelmesen megcsodáltam fogását, ő viszont teljesen odavolt - hiszen ez volt eddigi legnagyobb fogása...
Elismeréssel, szívvel olvastalak.
lorso2022. október 23. 16:01
Szép alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Zsolt
MarcziM.Mathias2022. október 23. 14:22
De még milyen jó vers!!!
Szívvel gratulálok:
Mathias
Kajtarsandor2022. október 22. 14:42
A csukák már csak ilyenek. Gratulálok, Sándor
uzelmanjanos956(szerző)2022. október 21. 16:16
@111111: @Mikijozsa: @Metta: @kosa: @Madmi: @Rosa_Hold: @MeszarosneMaya: @Detti: @ArnyekEsFeny: @VaradyEndre: @41anna: @M.Laurens: @Ritnike: @Pflugerfefi: @MariaGyuriczne: @B...yL...o: @S_Patricia: @adamne: @GePir: @jocker: @Zakeus: @Taki: @viola61: @1956APA: @Mama222: @J.Teca: @Zsuzsa0302: @SargaNarcisz: @60afrod: @lejkoolga: @Sanyipapa: @195705252012: @S.MikoAgnes: @gypodor: @m.falvay: @Fresh: @orok.szerelem55: @meszaroslajos60: @Gyulai1944: @flagranti-poeta: @JohanAlexander: @hillailaszlo-ve: @zofia: @Andicsek: @orpheus3535: @orpheus3535: @Cila03: @feri57: @John-Bordas: @kokakoma: Kedves Szerzőtársak! Köszönöm szépen látogatásokat és kedves szavaitokat, már én sem horgászom, de nagyon szerettem az emlékekből élek és azokat írom meg. Kívánok szép Őszi alkotásban gazdag napokat:János
1111112022. október 21. 11:55
Láttató,kedves hangulatú vers,szívvel jártam nálad. Piroska
Mikijozsa2022. október 21. 11:05
Verseddel rávezettél sok szép dologra egészséges látásra gratulálok szeretettel szívvel
Metta2022. október 19. 21:43
Remekedhez szívvel gratulálok!
Margit
kosa2022. október 18. 22:57
élménygazdag, jó fabula.
Emese
Madmi2022. október 18. 21:42
Bájos fabula, és hatalmas élmény, még akkor is, ha nem sikerült kifognotok!
Szívvel: Adriana
MeszarosneMaya2022. október 18. 14:38
Lenyűgözött, hogy a férfi ember mennyire oda van a horgászatért, és ezt versbe is tudja szedni nem akármilyen módon. Szívvel gratulálok: Maya
Rosa_Hold2022. október 17. 21:28
Remek vers! Gratulálok!
Rosa
Detti2022. október 17. 10:50
Kedves történet, nagy elismerő szívvel olvastam!
Üdvözlettel: Betti
ArnyekEsFeny2022. október 16. 21:02
Nagyon tetszett!
Zsuzsanna
VaradyEndre2022. október 16. 17:51
Remek történetedhez, nagy szívvel gratulálok.
Üdvözlettel: Endre
Törölt tag2022. október 16. 16:54
Törölt hozzászólás.
M.Laurens2022. október 16. 13:58
Élvezettel olvastam soraidat kedves János!
Jómagam csak az olajoshal fogásig jutottam, no meg a lógatásig! ...🤣🤣
/ Miklós /
Ritnike2022. október 16. 08:02
Szeretettel gratulálok kedves János!
Pflugerfefi2022. október 16. 07:01
A horgásztörténeted élmény volt olvasni,
remekül mesélsz!
Szivvel gratulálok!
Feri.
MariaGyuriczne2022. október 16. 00:52
Remek, szórakoztató versedet (38.) szívvel olvastam, kedves János!
Mária
B...yL...o2022. október 15. 17:40
Nagyon szemléletesen adta delő horgász kalandodat. Azért jó volt a ponty és a keszeg .
Gratulálok alkotásodhoz:
László
S_Patricia2022. október 15. 15:59
Nagyszerű horgászélmény, érdekfeszítő volt. Szívvel gratulálok.
adamne2022. október 15. 15:07
Kedves, szórakoztató versed élmény volt olvasni. Gratulálok.
Szívvel: Manyi
GePir2022. október 15. 13:28
Szórakoztató, remek vers. Gratulálok. Piroska
jocker2022. október 15. 10:39
Remek a meséd. Én nem vagyok horgász, de mégis nagyon átéltem a soraidban írtakat.
Poétaöleléssel, kalaplengetéssel: gratulálok!
jocker/Kíber/Feri
Zakeus2022. október 15. 10:26
Szívvel olvastam, gratulálok!
Gábor.
Taki2022. október 15. 09:13
Ha nem is sikerült kifogni, szép emlék, és élvezetes vers lett belőle kedves János!
Baráti szeretettel!
Laci
viola612022. október 15. 08:56
Szeretettel gratulálunk!☺️
1956APA2022. október 15. 08:41
Szép emlékezetes nap lehetett, szívvel olvastam, élményekkel gazdagon megfűszerezett versedet.
üdvözlettel: Rudolf András
J.Teca2022. október 15. 08:40
Szívvel(28.) olvastam csodálatos versed:J.Teca /Terézia/
Mama2222022. október 15. 08:13
Gratulálok
Zsuzsa03022022. október 15. 07:58
De jó!
Élvezetes, szórakoztató verset írtál. Tetszett.
Szeretettel, szívvel olvastam.
Zsuzsa
SargaNarcisz2022. október 15. 07:53
Igazán átélhető, szórakoztató történet, mosollyal olvastam.
(S irigyeltem kicsit a süllőt, mert azt nagyon szeretem.)
Szívvel Nárcisz
60afrod2022. október 15. 06:17
Kedves János!
Szép alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Szeretettel:Ildikó
lejkoolga2022. október 15. 05:20
Élvezetes, szép történeted nagy szívvel, szeretettel olvastam, kedves János.
Gratulálok!
Olgi
Sanyipapa2022. október 15. 00:10
Jó kis történet
❤(22)
Sanyi
1957052520122022. október 14. 23:34
Szépen, érzékletesen megírt történet. Szívvel gratulálok, Irén
S.MikoAgnes2022. október 14. 22:39
Élvezetes horgásztörténet!!! Remek versként is!
De jó volt olvasni így az éjszakába nyúlóan is!
Hatalmas szív érte szeretettel:
Ági
gypodor2022. október 14. 21:46
Remek
Szívvel
Gyuri
m.falvay2022. október 14. 21:43
Nagyszerű horgász történet .
Szívvel Miki
Fresh2022. október 14. 21:28
Kedves János élvezettel olvastam horgász kalandodat, amit remek versbe foglaltál. Minden horgásznak nagy álma a nagy halat kifogni, de te legalább láttad is. :) Szívet hagyva gratulálok, Edit
orok.szerelem552022. október 14. 21:20
Szórakoztató, remek versed élmény volt olvasni, kedves János!
Szívből szívvel, elismeréssel, szeretettel gratulálok!
Margit
meszaroslajos602022. október 14. 20:53
Remek, élményekben gazdag alkotásodhoz szívvel gratulálok, Lajos.
Gyulai19442022. október 14. 20:37
á.+1 szív. Sokan megkíséreltük kifogni életünk nagy halát. ÁKOS
flagranti-poeta2022. október 14. 20:30
Sokan tanulhatnákan tőled verset írni!!
Nagyszerű versed szívvel olvastam.
JohanAlexander2022. október 14. 20:01
János, nagy szívvel...
hillailaszlo-ve2022. október 14. 19:39
Remek, izgalmas élménybeszámoló!
Nem lett meg a nagy csuda,
meglépett a nagy csuka!
De megvolt a kárpótlás,
s emléknek e vers, csodás!
Remek élménybeszámolódat
szeretettel, szívvel olvastam!
Barátod
Laci
zofia2022. október 14. 19:26
Kedves János! Nagyon jó, élménydús alkotásodhoz egy nagy szívvel Gratulálok. Nagy örömmel olvastam, köszönöm, Zsófi
1-9-7-02022. október 14. 19:05
Sokan meg azt mondják hogy unalmas a horgászat 😁😁😁nagyszerű versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó
Andicsek2022. október 14. 17:28
♥️
orpheus35352022. október 14. 16:56
Élménydús versedhez szeretettel gratulálok:
Ildikó
kokakoma2022. október 14. 16:19
Légy szíves ne ébreszd fel bennem a remek verseddel, az emlékeket. Én már minden horgászkellékemet elajándékoztam. Szíves ölelésem. Druszád.
Cila032022. október 14. 16:11
Érzékletes élménybeszámoló!
Magdi
feri572022. október 14. 16:08
Remek alkotás János.
Szívvel gratulálok.
Üdvözlettel.
feri
John-Bordas2022. október 14. 15:37
Szeretem a horgászok történeteit hallgatni ( én is volt hogy horgasztam,nem túl sokat) mert mindig tanulsagosak,ez is nagyon tetszik, nagy ❤️ érdemelt ölellek szeretettel János