Magzatvíz
Lágy csobbanássá válik Az, Ami Van,
moccan a lét a tér és az idő fátylában,
kicsi vagyok, és nem tudok Magamról,
sehonnan jöttem, egy sosem-volt tájról,
forrón lüktetek, úszom az Élet vizében,
puha kéz cirógat, ringatózom a sötétben,
körülfon valami titokzatos csend, átölel,
összetartozunk, egy vagyok az anyaöllel.
Egypár szívdobbanásnyira van a valóság,
idebenn, a mélyben parányi mennyország,
táplál a rózsaszín csoda, mely körülvesz,
rendben vagyunk, jó, amikor semmi nesz,
ám túl vízen, túl édes magányon ott a zaj,
valami szorít, taszít, remegek, sodor a sóhaj,
partra vetett halként kapaszkodom az ordításba,
lángoló torokkal kortyolnék bele a biztonságba.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
emiversek78(szerző)2022. október 6. 13:00
@Homo.poetus: Egy leviathánt szülni a világra nem nagy dicsőség, szerelmünkért nem jár örök hűség, mégis az anyák nem tudnak mást, mint szeretni, ami leomlott azt szer-etet-tel újraépíteni, a létet az örök körforgásban tartani.
feri572022. október 5. 05:56
Nagyon szép életversed Emőke.
Szívvel olvastam.
Szeretettel.
Feri
VaradyEndre2022. október 4. 20:30
Remek versedre, nagy szívet adok.
Endre- üdvözlettel.
1-9-7-02022. október 4. 20:27
Oh igen így van így érezhetünk odabent minden és hányszor vágyunk abba a békébe szeretetbe vissza de sajnos nincs vissza út Itt kell megteremteni megtalálni azt Kiváló kifejező versedhez szívvel szeretettel elismeréssel gratulálok Anikó
Homo.poetus2022. október 4. 20:10
Szívet melengető ez a gyönyörű genezis,
anyának lenni jogar, címer, nemezis;
Titkot rejt a mélység s ha feljő a kis "kraken"
Napvilágra bukkanását nem felejti el senki sem.