T Tamás Ferenc

Szivárvány

Valahol, túl a szivárványon
Átlátva a rég imádott bálványon,
Földön járok én, lassan haladok,
Csak bámulnak a bizonytalanok.

Hogy miért megyek oly` kitartóan?
Hegyen-völgyön át unos-untalan.
Túl a mindennapok gátján,
Átlépve a hétköznapok lápján.

A lényeg nem a cél, hanem a haladás.
A soha-soha nyugton nem maradás,
Az örök akarás, a napi lüktetés,
Az örökös utazás, az égi küldetés.

Mi, kik szivárványon érkeztünk az égből,
Leérve a földre kiléptünk a fényből.
Csak a Földgolyó maradt - fénytelen,
Meg a létért való örökös küzdelem.

Néha még álmodom az égi fényről,
A ragyogó, fénnyel teli létezésről.
Hiányzik az egek szabadsága,
A szivárványutak szárnyalása.

Lépj ki, te boldogtalan, a fényre!
Ne lépj a megszokott ösvényre.
Fürödj az eső utáni szivárványban,
És gyönyörködj a látványban!