Világosság
Cipőmet is leveszem, ha nincs már
Ki visszavár.
A földre is lefekszem, ha már csak
A vonat vár.
Nincs már hátra más, nincs fény, sem sírás,
Csak hallgatás.
A Hold bájos fénye mutat irányt,
Világosság!
Örültem én anno, de mondd, minek?
Ma már nem, csak
Őrület vár, így bármit tehetek.
De mit tegyek?
Hiányzik a kéz, a báj, s hogy szeress,
Ahogy nem lehet.
Hiányzok magamnak, de másnak nem,
Csak "haluztam".
A fájdalom jelzi önnön létem,
Senki sem kérdi,
Meddig bírom tovább még így én ezt?
Semeddig.
2022. szeptember 4.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
lantgyorgyi32022. szeptember 11. 05:47
Szomorú kiáltása a léleknek, véleményem szerint ez a magányt addig tart míg ápolgatod magadban. Ha "semeddig", kedves a lépés lépj előre.
Szeretettel olvastam szívet hagytam csodálatosan megírt versednél.
POET melegséggel Györgyi
feri572022. szeptember 10. 12:56
Szomorú sorsversedhez István.
Szívvel gratulálok.
Feri