T Tamás Ferenc

Mai Quasimodo dala

Anyám egy kiélt, vén piás volt,
Apámé lett, mikor feljött azt újhold.
Nem hitte, hogy teherbe eshet,
Hogy a Sors így büntethet.

Nem emlékszik apám nevére,
Csak az erős, izmos kezére.
Megfogantam akkor éjjel,
Nem törődtek más lehetőséggel.

Kihordott, de nem szeretett soha.
Mit vétettem neki, én ostoba?
Nem kellesz, gyerek - mondta,
És a fejét tőlem elfordította.

Beadott az intézetbe, hogy ő ihasson,
Kénye-kedvére mulathasson.
Néha meglátogatott, amikor arra járt.
Nem tudom, tőlem mit akart, mire várt.

Kvasztics Fedor a nevem, Kvazi.
Egy valódi, pimasz, kis kurafi.
Sántítok és csúnyán dadogok,
Velem nem számolnak a századosok.

Miért szültél a világra, anyám?
A megszületésem nem az én hibám!
Kicsúfolnak, kigúnyolnak, megvetnek,
Sokszor a kinézetem miatt meg is vernek.

Nekem mindenből a legrosszabb jár,
Soha sehol nem lehetek sztár.
Az utcán élek, nyomorultul koldulok,
Hisz` úgy-ahogy befogadtak a koldusok.

Harminc múltam, ötvennek kinézek.
Sehol nem várnak a régi csibészek.
Anyámra alig emlékszem, meghalt rég,
Elvitte az örökké tartó részegség.

Van egy vackom, ahol meghúzom magam.
Eső áztat, szél fúj, hideg átjár unos-untalan.
Szeretnék nőt magamnak, reménytelen!
Engem szeretni örökkön-örökké esélytelen!

Mire várok? Mit akarok az élettől?
A napról napra való tengődéstől?
Nincs célom, nincs értelme életemnek.
Nem lehetek része a történelemnek.