Szecsődi István

Buborék

Szappanba dugtam az ujjam, úgy engedtem a szélnek.
Lelket is fújtam belé, habtestében bugyorog az élet.
Én Istent játszottam, ő boldog lett, mert ide-oda szállhat.
Nem jó a szappantartón elkenődve bevárni az árat,
ami a lefolyóba árad.

Apró kis buborékbolygó a mindenség szélén
dacol a széllel, megküzd a létért.
Lehet, csak szappan, de inkább egy tündér varázsa.
a régen becsukódott gyermekszemek maradék csodája
a sorsát várja.

Néztem, hogy tekereg az olajszínű szivárvány a testén.
Próbáltam kitalálni, hova száll majd ez a csoda flesslény,
Kerítés drótján, ha szétpattan, egy kis halálnak tűnhet.
Akkor megértettem az életet, a halál nem bánat...
Az ünnep...