Gerics Eszter (Blue Sky)

Kilincs

Bilincs

A kéz, amely megmentett,
most is ölel, de túl szorosan,
s egészen magához láncol,
de emlék fonja a sorsokat.

Nem cukorkát ízlel nyelvével,
csak durván szétharapja,
s kattogó órához is követ vág,
Mosolyog; még maradhat.

Nem szólal meg,
de lángokkal borít,
s kezét nyújtja felém:
túl erősen szorít.

Minden leheletet csókba fojt,
sóhajra morgással köt szoros bilincset,
s lassan libben a függöny a szobában,
szellő jelzi, hogy lenyomta a kilincset.

A kabát a vadásztól bűzlik,
s felszívja a préda nyomát.
A puha anyag rejt minden sikolyt,
s túlságosan zárt a blokád.

Csendesen a küszöbön áll,
s túl sokat mond, de nem beszél,
csupán reszkető szem néz arra;
egy rózsaszín kulcsot keresgél.

De hiába futna érte világ végére is,
mert azt lángok olvasztották magukba,
s remegő ajkak keresik a kérdést,
mégis valahol tudja, hogy hazudna.

Így csupán lefelé néz bíbor kezeire,
s hallgatja a közeledő kopogást.
De benne heves dobogás uralkodik,
amikor elhangzik a napi kifogás.

S bár levélben lenne tisztes helye,
vagy megírva angyali sorai között,
ez a fül egyedül így ismerheti:
hű szolgálat, amely csak neki nem öröm.

Torkán ég az egyetlen szó,
amely még falakat rakhatna elé,
de tudja, már ezerszer kimondta,
s ismétlése sosem lenne elég.

Csupán szájában ízlelgeti,
de töltetlen fegyver kezében,
s hiába mutat színeket vaknak,
nem tör jeget szürke fejében.

Mert újabb kerítést épít szavaiból,
s úgy tűnik, a kaput tárva-nyitva hagyta,
de kezében egy vörös kulcs libeg,
s rózsaszínt látva a naiv alak marad.