Szerző

Unger Erika

Népszerűség: 11 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 227 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2022. június 5.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (6)

Unger Erika

Az idő múlása

Visszaszámlálás

5.

Eljő a Tavasz, fején virágkoszorút visel,
a rügy kibomlik, a madárfütty körbeölel.
A Föld kivirul a méhek rajzásától,
az élet jut eszembe az első napsugárról.

Ahogy a bimbó kinyitja szirmát,
úgy kezdi meg a sors a futását.
Allegória ez, tudom, mi más lenne,
de metaforák sora költözött a fejembe.

A Tavasz a születés és a gyermekkor jelképe,
ez minden kezdetnek a lehetősége.
Ilyenkor ébredezik a természet,
vonuló madaraink ekkor érkeznek.

A széncinege nyitnikéket énekel.
Élettel telik meg az erdő, a vízpart és a kert.
Még a pusztán is élet sarjad,
terített asztalt adva így a sasnak.

A kikelet hírnökei az első fecskék,
a házfoglaló veréb elveszíti így a fészkét.
Ilyentájt a fák új levelet hajtanak,
amik napkeltekor tele lesznek harmattal.

4.

A Nyár a felnőttkort jelképezi,
fején a virágkoszorút kalászfüzérre cseréli.
A beteljesedés jele a termékenység,
ekkor érik be a legtöbb gyümölcs és zöldség.

Hetekig tart az aratás nyáron.
Remélhetőleg senki nem lesz magányos.
Derűs az ég, derülnek a szívek is.
Hogy párt találjon, megérdemli mindenki.

A fák lombjában fészkelnek a madarak.
Bokor rejtekében párra lelnek a nyulak.
Az élet derekán fontos a munka és a szerelem,
akkor lesz teljes a sors, ha születnek a gyerekek.

Dúl a szerelem, és a boldogság,
ekkor a legnagyobb a forróság.
A Nap szórja ránk a meleg sugarakat,
ilyenkor jár délidőben a legmagasabban.

3.

Az Ősz az időskor szimbóluma,
szőlőleveleket visel a homloka.
A hanyatlás képe a lombhullás,
ekkortájt érkezik az elmúlás.

A madarak szárnyra kelnek és vonulnak,
a fák lombjai lehervadnak.
A szél úgy zörgeti a leveleket,
ahogy az idős keze megremeg.

A középidőt követi az élet alkonya,
ekkor lesz a szülő nagymama vagy nagypapa.
Az eső ellen elkél ilyenkor az ernyő.
Az alkonyat sötét és sokszor ijesztő.

2.

A Tél a halál és a pusztulás jelképe,
alakja rőzsét tart a kezében.
A madarak többsége délre már továbbállt,
némely állat pedig téli álmot alszik ilyentájt.

Az idő mindenki felett elmúlik egyszer,
jó esetben akkor, amikor ő már egy vénember.
Nyomon követhető a növények enyészete.
Dermesztően hideg van ekkor, főleg éjjelente.

1.

Az évszakok és napszakok rendje hasonlít az életúthoz,
azaz a természet körforgása és a sors egymáshoz.
Kérdés: jön-e újjászületés a halálra?
Ahogy a telet tavasz, az éjszakát reggel követi nemsokára.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Unger.Erika(szerző)2022. június 6. 17:08

@Zakeus: @feri57: @John-Bordas: @kicsikincsem:
Köszönöm látogatásotok, és a dicsérő szavakat!

kicsikincsem2022. június 6. 15:24

Nagy szívvel gratulálok!
Ilona

John-Bordas2022. június 6. 10:10

Nagyon jól megírt gondolatok,remek vers, nagyon tetszett hatalmas ❤️ hagytam versednel szeretettel ölel János

feri572022. június 5. 19:26

Nagyon szép alkotás Erika.
Szívvel olvastam.
Szeretettel.
Feri

Zakeus2022. június 5. 19:23

Gyönyörűen írsz, kedvencem lett, gratulálok!
Gábor.

(Napom verse)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom