Ostoba falak
Meghal a Nap minden este,
nézem, ahogy elenyészik, elszivárgott,
épp, mint a füst a számból.
Némi vigaszom,
a többit rád hagyom,
nem nyomom már magam agyon,
pici ház, pici terasz, bolyongás az udvar.
De nincs több tonna elnyomás,
majd magamnak csinálom.
Ennyi vagyok, ennyi voltam, maradok.
Csend a csendben, örökre édes otthonom
senkinek soha nem adom.
Semmi emlékem,
lehet, minden csak velem történt,
talán csak én én én vagyok, ki nem ismer sem Istent se e világi törvényt,
még a tárba is fordítva töltöttem be
azt az utolsó töltényt.
Te édes semmiség,
fel sem fogtam, belőlem mindig csak te hiányoztál.
Most enyém a minden, mi volt és lesz, ezer év ide vagy oda.
Falak közt éljen csak mind, ki ostoba!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
Callypso2022. június 2. 20:42
Visz a sorokban a hév, olyan feldúlt hangulatot adnak át, de a versed végén remekül megmondod a lényeget, és ez a fontos! Szeretettel gratulálok!
raitano2022. június 1. 11:42
Remek és egyedi alkotás lett!
Gratulálok! Így tovább!
feri572022. június 1. 10:54
Kiváló, szép alkotás Vivien.
Szívvel gratulálok.
Feri
orpheus35352022. június 1. 09:51
Falak közt éljen csak mind, ki ostoba!
nagyon is bejön nekem e mondat, vagyis bejött, míg ifjabb voltam. És! nagyon tetszett a vers.