Mészáros István

Bűnbánat

Szeretnék nektek is írni egy verset,
Hisz` ti vagytok, kiknek mindent köszönhetek.
De mit írhatnék én, apám s anyám,
Ha igazán sohasem bíztatok meg bennem?
Lehet ez földi strófa vagy litánia,
De semmi sem feledteti velem, hogy hazudtatok nekem.
És köszönöm nektek, hogy felnőhettem,
És köszönöm a sok játékot és segítséget, de tényleg!
De mondd már el, hogy miért hazudtatok nekem,
És miért csak titkot és szorongást leltem?
Én tényleg hálás vagyok, esküszöm Istenemre,
De ez a vers mégsem az, amit terveztem,
De hát ember tervez, de csakis Isten végez.
Bocsásd meg, kérlek, minden bűnömet,
A hisztit, függést és "hibás termék" létemet,
De hogyan bízhattam volna bennetek,
Ha ti ezt velem szemben soha nem tettétek?
Anya, apa, olyan mélyen szántó szavak ezek,
Fülemnek mégis olyan üresen csengenek.
De hálás vagyok, komolyan, tényleg!
Csak azt nem értem, hogy hogyan lehetséges,
Hogy egyszerre vagyok fiatok s csak egy idegen.