Ferencz Pál

Üvöltés

Szobám magányában egy versre gondolok.
A szám csak némán üvöltő torok.
Ami mondana valamit, de nem jön ki.
Szavaimat már úgysem hallja senki,

Rajtam csak egy lyukas kardigán,
És mint egy disznóólba zárt vegán,
Aki nem tudja, holnap mit fog enni.
Ennyi az életem, nagyjából semmi,

Tudd, hogy az életem börtön,
Ahol a büntetésemet töltöm,
Magamnak építtettem falakat,
A hitemből semmi sem maradt,

Jó volna, ha emlékeznél,
Különben már nem léteznél,
Mentorrá tusol egy koszos test,
Pofont is ad, jó méretest,

Ördögök és démonok, ti jöttök?
Mert tudjátok, mi a rossz?
De most már én jövök.
Megmutatom, mi a gonosz!