Nekita Nóra

Dallamok

Egy lélek született meg, de két korban,
Mégis ketten játszanak a zongorán egy akkordban.
Az egyik a dúrokat üti, a másik a mollokat,
A fiú még csendben dúdol, a lány már dallamokat.

Felváltva játszanak feketén s fehéren,
Külön testben élnek, mégis egy véren.
A lány sokat gondol a fiúra, a fiú is a lányra,
A fiút mégis jobban megviseli a lány hiánya.

Együtt játszanak még hosszú évekig,
Hiszen egy dallam jut el két lélekig.
Bár disszonáns a közös szerzemény,
De saját költeményre is van remény.

A lány a maga módján ugyan szeret,
De próbálkozik-e elég erősen?... meglehet.
Ha rágondol, feltörnek az szeretetérzések,
Hiszen a fiúval mégiscsak testvérek.